Végtelen sikítás

2003-10-05T21:42:00.000+02:00

Átköltözés: myreille.freeblog.hu

[Az átköltözés nem jöhetett volna létre, ha nincs Mr.A. Köszönöm.]

2003-10-05T19:35:00.000+02:00

Fasza. Minden kibaszottul fasza. Kösz, igazán jól vagyok. Ha mondom...

2003-10-05T18:38:00.000+02:00

Az emberek a sötétben mihez kezdenek
Volt egy kis lámpásom, de az is elveszett
Kinyújtom a kezem, hátha te is azt teszed
Együtt akarok lenni a sötétben veled
/Greg Brown: "A sötétben veled"/

Általában egy fontos ember ajánlása is elég ahhoz, hogy egy könyvet a kezembe vegyek, de most Éjfél Kapitány és Mr.A is ajánlotta Neil Gaiman Amerikai Istenek címû könyvét.
Utazás volt mindenképpen. Nemcsak az Egyesült Államok végeláthatlan útjain, hanem a Mítoszok és Istenek földjén és önmagamban is.
Hiszek mindenben és semmiben.

2003-10-05T12:05:00.000+02:00

"szia. kuldok egy szot, amitol nekem mindig jo kedvem lesz: csicseriborso. hatha neked is jo kedved lesz tole ;)"

2003-10-05T11:57:00.000+02:00

Na, az ilyen esõs, borús õszi napok, hétvégék a szeretkezõs hétvégék. Ilyenkor legszívesebben ki se mozdulnék az ágyból, még enni sem.
Szeretkezni, aludni, szeretkezni, enni, filmet nézni, szeretkezni, aludni, filmet nézni, enni, szeretkezni...
Helyette álláshirdetéseket olvasok és pályázatokat írok, olvasok, tanulok. Szeretem az esõt és ezt a borult idõt. Bánatosabb, mint én.

2003-10-05T11:47:00.000+02:00

- Ilyen a szerelem... nem tehetsz ellene semmit. Mindenkiben õt keresed.
- Nem õt, hanem azokat a dolgokat, amik vele jók voltak.
- Majd változik ez is idõvel.
- Remélem.
- Biztosan.

2003-10-04T23:32:00.000+02:00

Blöff. Snatch.
Nehezebb, mint gondoltam.
Könnyebb, mint gondoltam.
Semmit sem tudok.
Barry White-ot hallgatok.

2003-10-04T20:41:00.000+02:00

Ide egy randi története kerülhetne. De minden pozitívuma ellenére valami hiányzott. Valami, amit nem tudok szavakba önteni. Nem, nem éreztem rosszul magam, sõt nagyon jól éreztem magam, de most már biztosan érzem, hogy valami hiányzott.
Már majdnem lecsapott rám az elkeseredés, amikor megintcsak szárnyára kapott egy barát és elhívott filmet nézni. Én választhatok...

2003-10-04T11:34:00.000+02:00

A városok tele vannak angyalokkal, csak néha annyira hozzátartoznak a megszokott látványhoz, hogy észre se vesszük Õket. Vagy talán nehéz elhinni, hogy vannak angyalok? Angyalok, akik láblógatva figyelnek minket.

2003-10-03T23:36:00.000+02:00

Ytse meghívott, hogy nézzük meg a Bridget Jones naplóját, én pedig éltem az ajánlattal. Ahogy egy ilyen filmhez illik, kaptam csokit és jégkrémet. Kicsit fáztam, ezért kértem egy pulcsit és legnagyobb megdöbbenésre azt kérdezte, hogy milyen színût. Utána egész este ezen mosolyogtam. Még akkor is, amikor az alagút tetején üldögéltünk, vagy a Szerájban gyrost ettünk. Jó sokat sétáltunk. Imádom ezt a várost. Mindig újabb arcát mutatja.
Valaki a Moszkván kiszórt egy csomó könyvet. Én Brunella Gasperini: Én és Õk könyvét felvettem és hazahoztam.

2003-10-03T16:33:00.000+02:00

Õrület! - szokta mondani egy nagyon kedves régi barátom, amikor számára lényegtelen dolgokról meséltem teljes beleéléssel. Még most is fülemben cseng ennek az Õrület!-nek a zenéje és látom gúnyos-kedves mosolyát.
Õrület ez a mai nap és ez az egész hét, de már a jövõ hét is tele van programmal. Szeretem ezt a pezsgést és érzem, hogy a dolgok megint lendületben vannak. Viháncolok...

2003-10-03T13:37:00.000+02:00

Cseremese. Mesélek neked egy mesét, majd te is mesélsz nekem egyet. Ez így van jól. Ma ezt kaptam:

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni. A két év keserûség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad oket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörû virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörûség nem ragyogná be a házamat.

2003-10-03T08:22:00.000+02:00

Semmi nyüszi, csak egy kis nyüzsi.
Néha a nagy igazságok is elgépelésbõl születnek. Nálam gyakrabban.

2003-10-03T00:43:00.000+02:00

Weöres Sándor

CSIRIBIRI

Csiribiri csiribiri
zabszalma --
négy csillag közt
alszom ma.
Csiribiri csiribiri
bojtorján --
lélek lép a
lajtorján.
Csiribiri csiribiri
szellõ-lány
szikrát lobbant,
lángot hány.
Csiribiri csiribiri
fült katlan --
szárnyatlan szállj,
sült kappan!
Csiribiri csiribiri
lágy paplan --
ágyad forró,
lázad van.
Csiribiri csiribiri
zabszalma --
még mellettem
alszol ma.

2003-10-03T00:19:00.000+02:00

Lakásavató-képnézegetõ buli. Király. :) Nem tudom, hogy pontosan mennyien voltunk, de nevetésünktõl volt hangos a szoba, a lakás, a ház. Nekem pedig fáj a hasam a sok finomságtól - szezámmagos fasírozott hagymakrémmel és tejberizs pirított mandulával, csak hogy kettõt említsek - és a nevetéstõl.
Kóbor macska vagyok, aki ugrásra készen várja, hogy a simogató kezek mikor fogják bántani. [És persze, amint ellazulok, akkor jön az elsõ ütés, az elsõ fájdalom.] Azt hittem, hogy nem is figyelnek rám, hogy észre se vesznek, hiszen õk már régóta barátok trallala... Döbbenet csak belül van, miközben mosolyogva adom meg a telefonszámomat, vagy az e-mail címemet és válaszolok a kérdésekre.
Nagyon jó este volt. Semmi sem tud felbosszantani. Semmit sem akarok görcsösen. Nyugodt a felszín és mélyen sem háborog semmi. Ringatózom, mint csónak a csendes vizen.

2003-10-02T14:33:00.000+02:00

Csudajó idõ van és a földalatti gyors közlekedés helyett a sétát választottam. Gyönyörû Jaguar-okat láttam. Csillogtak a napsütésben. Szeretem a szép szép autókat. Szeretem a gyors autókat.

2003-10-02T14:30:00.000+02:00

Szokások és megszokások. Az elmúlt hetekben reggel, miután kiléptem a kapun, balra fordultam. Egyszer kitaláltam, majd így csináltam minden reggel, rutinból. Kedd óta jobbra fordulok. Kedden jött egy gondolat, hogy akkor most jobbra és azóta arra. Új szokás.

2003-10-01T22:41:00.000+02:00

Azt hiszem, hogy a 8. "jól vagyok" után kezdtem aggódni és ez az aggódás, mint egy finom vacsora utolsó keserû falata, eltompít minden jót és vidámat. Pedig vidámság volt ma dögivel. Délután a szorgos házitündért alkítottam. A mosógép mosott, a kajci rotyogott a gázon, ágyruhát cseréltem, ruhát pakoltam, próbáltam leszervezni az angol nyelvtanfolyamomat, közben lelkesen tanultam és chateltem.
Némi késéssel megérkeztem a találkozóra Bettihez. Dumáltunk jó sokat, kaptam meghívást egy szombati házibuliba és egy ajándék mozijegyet. Minden6ó. [Bruce Almighty.] Felrémlett bennem, hogy én ezt a filmet egyszer már elkezdtem nézni, de nem moziban és akkor annak rendje és módja szerint bealudtam rajta. Viszont eléggé eldugodt emlék volt, mert elõször csak rosszul éreztem magam és deja vu-m volt.
Ma jókat nevettem a filmen és néha megdöbbenéssel állapítottam meg, hogy Jim Carrey nagyon sokat öregedett [Tudom, én se leszek fiatalabb.] és Catherine Bell igazán dögös nõ, amit a katonai egyenruha a JAG-ben teljesen letompít. [Persze, lehet, hogy nekem csak akkor tûnik fel a dolog, ha az arcomba ordít.]

2003-10-01T14:04:00.000+02:00

Van egy könyem - valamelyik doboz mélyén - amit most szívesen a kezembe vennék, hogy gyerekkorom egyik kedvenc meséjét elolvassam. Csak a mesére emlékeszem és a lila-fekete rajzokra.
Fázom. "Fûtsetek, mert megvesz az Isten hidege..." Egész nap. Jéghideg a kezem és úgy érzem, hogy nem tudok felmelegedni. Nem szeretem ezt az érzést.
Az a verses-mesekönyv messze van, de Internet szinte korlátlan...

Móra Ferenc

A DIDERGÕ KIRÁLY

Mese, mese, mátka, pillangós batárba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába,
Sûrû könnye pergett fehér szakállába:
- Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tõle nem sajnálom, véle megfelezem!

Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fujtak minden ablak alatt:
Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?

Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot,
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergõ királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserûn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
- Bölcsekkel az idõt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elõ az udvari bolondom!

Bukfenc-vetegetve jön elõ a bolond,
Cseng-peng, kong-bong rajta a sok aranykolomp,
Mókázna a jámbor, serdûl, perdûl, fordul,
De a király rája haragosan mordul:
- Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed.
- Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyujtass be csak, komám - nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok aranykolomp.

Kergeti a király ki a sok léhûtõt:
Hozzák fülön fogva az udvari fûtõt!
- Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya,
Sergett is a király elõtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
- Fûtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!

Nyöszörög a fûtõ: - Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hivatni az udvari ácsot!

Nekibúsul erre a didergõ király.
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
- Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szõlõnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengõ barackot,
Hányjatok a tûzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amig erdõt láttok,
Kandallóm kihülni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!

Csattognak a fejszék, sírnak erdõk, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergõ királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbõr-bundába:
- Fûtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!

Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fürész, balta, horog -
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdõk zengõ muzsikása:

- Ejnye de rossz bácsi vagy te, király bácsi!
Megfordul a király: - Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, sohase láttalak.
Mért haragszol reám? sohse bántottalak! -
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
- Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, esõ is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik:
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?

Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szivének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
- Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Biborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyemfõkötõje,
Lesz ezüstkötõje, aranycipellõje! -

Most meg már a kis lány mondta azt, hogy: ácsi,
Mégis csak jó bácsi vagy te, király bácsi!
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett -
S didergõ királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
- Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belõle, aki fázik, annak!

Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márványtéglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tõlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
- Asztalt terigetni, ökröt sütögetni.
Fussatok a hordót csapra ütögetni!
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem - nagy meseországban...

2003-10-01T07:52:00.000+02:00

Hiszem, hogy a könyvek, mint az emberek, nem véletlenül kerülnek az életembe. Üzenetet hoznak nekem. Nekem ajánlott egy idézetet. Köszönöm. Megkérdeztem, hogy melyik könyv ez. A kezembe nyomta és nekem ma reggel ezt hozta:

"Felismertem, hogy az ember citadellához hasonlatos. Ledönti a falait, hogy megszerezze a szabadságot, de az csak feldúlt, s a csillagoknak nyitott erõdítmény marad. Akkor fölébred a szorongás... Citadella, az ember szívében foglak felépíteni."
/Antoine de Saint-Exupéry/

2003-10-01T07:36:00.000+02:00

Éjjel egy és két óra között egy falu alszik. Az abalakok sötétek és a tévék ugráló fénye sem világítja meg a szobákat. Ha végigmész az utcán csak a kerítés mögül ugató kutyák figyelnek rád, minden más csendes. Ezzel ellentétben Budapest ilyenkor még élõ, úgy ahogy napközben sohasem. Sokkal jobban lenyûgöz, mint amekkor félelmet ébreszt bennem az éjszakai magányos séta.

A Gyûrûk Ura - A Gyûrû szövetsége film nekem sokkal jobban tetszett, mint A Két torony, bár most, hogy ismerem az elsõ részt a második is sokkal jobban tetszik. Egy idõ után helyére kerülnek a dolgok. Mind. Szeretem a meséket. Talán nekem is mesélnem kellene. Leírni. Itt a fejemben.

Tegnap voltam a Vásárcsarnokban (igaz, ez még reggel volt), ez is egy életemben elõször. Nem vettem semmit, csak nézegettem a felhalmozott színes árukat. Sõt láttam mannát is, elég közönségesen nézett ki, talán meg kellene kóstolni...

Nem csak a "talpam méz illatú", hanem az egész testem... Egyszer minden emlék megfakul. Mondogatom magamnak is, de eddig csak a minden emlék élõ-t tapasztalom. Mindenrõl HF jut eszembe. Na jó, nem mindenrõl, de pont annyi dolgoról, hogy egész nap elkísér, kicsit velem van. Tudom, hogy csak (az én) illúzió(m). Fene.

2003-09-30T20:11:00.000+02:00

Éppen egy TFT monitor elõtt ülök, szerintem baszott jó. Pardon. Éppen Crown Royal whisky-t iszom és To Die For hallgatok (nem én választottam) és még láttam egy csomag csokis kekszet és egy tábla étcsokit (imádom), amit meg kell kóstolnom.
A délután is remek volt. A szokásos szerelésemben voltam - nem tudom, hogy hogyan csinálom, hogy mindig ugyanaz a bordó felsõ van rajtam, amikor találkozunk -, elõször elmentünk a Normafához sétálni. Imádom ezt a várost. Az erdõ kezd tarka ruhába öltözni és az utat bebortják a színes levelek és a fényes gesztenyék. A padon ültünk, a férfiak hülyeségérõl és tehtetlenségérõl beszélgettünk, én a gyógytornát csináltam, miközben a lábam elõtt feküdt a város. Kislányos lelkesedéssel vettem észre, hogy egy részen a házak rendeztt sorokban vannak, majd rájöttem, hogy ott folyik a Duna. Erre csak nevetett és megmutatta az óriási pókot, ami elõtünk sétált. Friss levegõ és a napsütés meghozta az étvágyunkat. Óriáspalacsintára pályáztunk, de a palacsintázó helyén egy bankfiókot találtunk. Ezért elmentünk a Marie Kristensen Sandwich Bár-ba (utóljára Párizsban ettem ilyen baguette-et, már ott is imádtam) és mindenféle finomatt ettünk. Két kikötés volt: legyen benne hagyma és tojáskrém. Én még megleptem magam egy banántortával is. Csak úgy, mert szép az élet.
A végén még elmentem az IKEA-ba is, mert védõhuzatot kellett vennem a ruháimra. Már éppen ideje volt. Néztem az áruházban a sok fiatal párt, akik mérõszalaggal tervezgették közös otthonukat, én pedig csak mosolyogtam, mert jó volt látni õket. Én még mindig egy üres lakásra vágyom. Elõször legyen üres, majd belakom... De nincs lakás és hülyeség olyan vággyal megrontani a jelent, ami jelenleg elérhetetlen. Hm, nagyon bölcs vagyok, már reggel óta. :)
Iszom egy kis whiskyt és beszélgetek, talán filmet is nézek még. Majd kiderült, de befejezete a takarítást...

2003-09-30T14:15:00.000+02:00

Non, rien de rien
Non, je ne regrette rien
Ni le bien qu'on m'a fait, ni le mal
Tout ça m'est bien égal
Non, rien de rien
Non, je ne regrette rien
C'est payé, balayé, oublié
Je me fous du passé avec mes souvenirs
J'ai allumé le feu
Mes chagrins, mes plaisirs
Je n'ai plus besoin d'eux
Balayés mes amours
Avec leurs trémolos
Balayés pour toujours
Je repars a zéro
Non, rien de rien
Non, je ne regrette rien
Ni le bien qu'on m'a fait, ni le mal
Tout ça m'est bien égal
Non, rien de rien
Non, je ne regrette rien
Car ma vie
Car mes joies
Aujourd'hui
Ça commence avec toi...

Kezembe került ma egy francia újaság és azóta ezt a dalt dúdolom [Edith Piaf: Non, je ne regrette rien] és persze pörgetem az r-eket, ahogy kell. A Edith Piaf életérõl és szerelmeirõl volt szó a cikkben, amiben megfogott egy mondat. "Nem tudott másként élni." Szeretem ezt a tud-okot, mert sokszor az akar-okot helyettesítjük vele és ezzel hárítjuk a felelõsséget is. Én sem tudok másként élni, mert nem akarok másként élni. Persze, ha akarnék, akkor tudnék másként élni. Talán. De miért akarnék olyat, ami nem jó nekem?
Süt a nap! Csudaszép õszi nap van.

2003-09-29T21:43:00.000+02:00

Csak néhány pohár bor volt, majd kellemes sötétség borult a városra, a szobára, én pedig bebújtam a takaró alá és elaludtam. Néhány óra múlva pihenten ébredtem. Nem lehet, hogy csak percek teltek el, olyan, mintha hónapok múltak volna el. Vajon hogyan mûködik ez az egész? És mi van most velem?

2003-09-29T18:22:00.000+02:00

Ne rúgj be! - mondta és az ajtóban állt.
Közel egy éve történt, hogy elõször találkoztunk. A magas barna lány és a szõke lány a Deákon a Meki elõtt. Ismer. Pontosan berúgni készültem. [Apa bora, tavaly szüreteltük.] De még ez sem garantálja, hogy nem fogok tombolni.
Töltöttem neki is.
Azóta egyedül vagyok és nem is tudom, hogy mit remélek az alkoholtól a mai este folyamán. Felejtést? Sötétséget? Érzelemmentességet? Mély, álomtalan álmot?
Végre fel akarom fogni, hogy nem számítok és azt akarom, hogy nekem se számítson.

2003-09-29T17:20:00.000+02:00

Hazajött hozott sajtot és jókedvet. Mi lesz most a durcizással? "Szerencsére" mindjárt megy el, így ismét nyalogathatom a sebeimet. Nyalogatás, errõl elsõ körben nem a sebeim jutnak eszembe.
De én lenni önfejû. Most már csakazértis lekváros-mákos-tejfölös tésztát eszem.

2003-09-29T17:13:00.000+02:00

Eredetileg sajtos-tejfölös tésztát akartam enni, de nincs itthon sajt, venni pedig elfelejtettem, kimozgulni nincs kedvem - nagyon sajnálom magamat és rosszkedvûzöm - ezért lekváros-mákos-tejfölös tészta lesz. [ICQ: 171087249]

2003-09-29T14:02:00.000+02:00

Elfogyott. Eddig bírtam. Legyen csak egyetlen éjszaka, mindegy, csak legyen. Legyen valami. Eddig a tartalékaimat éltem fel, de most már lassan saját húsomba harapok. Az hittem, még reggel is, hogy ez egy jó hétfõ lesz, ez egy jó nap lesz, de elõtört minden, ami hetek óta csendben volt. Fáj a vágy. Fáj a láng. Fáj az üresség. Húst akarok a húsban. Keménységet a lágyságban. Legyen csak egyetlen éjszaka, mindegy, csak legyen. Legyen végre valami, mert megõrülök, mert fáj. Sajog a testem.
Végignéztem a telefonszámokat és mégse tudom megnyomni az a rohadt gombot azzal a kis zöld telefonkagylóval... "Hello, nincs kedved kefélni egyet?"
Megérdemlem, hogyha ilyen hülye vagyok.

Baszd meg, Myreille, ébredj fel! Vedd el! Nem számítasz, vedd már észre! Ébredj fel! Ne csak ülj a terített asztalnál, hanem egyél! Semmi sem számít! Semmi sem szent! Te se számítasz! Ébredj fel!

De...

2003-09-29T00:26:00.000+02:00

Csak csendben, csak halkan, még a billentyûzet is alig kattan, viszont semmi kedvem aludni.

- Nem kétséges: a titokzatos harcos egy sith volt.
- Azokból mindig kettõ van.
- Se több, se kevesebb.
- Egy mester és egy tanítvány.
- De vajon melyik halt meg?
- A mester vagy a tanítvány?

Mai nap legjobb dolga: mákosguba szilvalekvárral.

2003-09-28T15:24:00.000+02:00

Majd megtudod milyen az a Portugál dolog, írta és színázba hívott. Tegnap a Katonában voltam (megint egy életemben elõször) és megnéztük a Portugált.

- Mire vágyott az életében? Úgy igazán...
- Egy néger nõre.
- És mit tett érte?
- Vártam, hogy bejöjjön az ajtón.

Sajnos, szó szerint nem tudom idézni, de valami nagyon hasonló volt. Könnyem folyt a nevetéstõl és a lelkem sajgott. Nem csak a szabadság keresése, az álmok és a valóság összeegyeztethetõsége, vagy éppen összeegyeztethetetlensége, hanem a kocsma is túlságosan ismerõs volt. Túlságosan. Nevess, és hívj Masninak. Nevetek én is, de tudom, hogy honnan jöttem. Ismerem ezeket az embereket. Ismerem a gondjaikat. Ismerem a sörösrekeszekben zörgõ üres üvegek hangját. Ismerem a hétfõket, a vasárnapokat és a reggeleket, bármikor megcsinálok egy hosszúlépést, megcsapolok egy hordó sört, vagy szagról felismerem a töményeket. Ismerem a beletörõdést, a fásultságot, a hangtalan sikolyokat.
Egykor az élet volt. Most már csak a színpadon zajló történet és én a kényelmes, bordó székbõl nézem.
Könnyû nevetni és még könnyebb kicsit távol helyezkedni, mert ugye az csak egy falu, csak egy kocsma, csak néhány alkoholtól bódult ember, de mindenki megvívja ezeket a csatákat. Egyszer minden ketrec szûk lesz, hiába vannak aranyból a rácsai és akkor jön a beletörõdés, a fásultság, a "rossz helyre születtem", a "körülmények miatt vagyok itt".
"Egy tér (falu: Irgács) melyben látszólag megtörténnek a dolgok jelentõs amplitúdó nélkül. A hétfõ, hétfõ, a nyár, nyár, a kocsma - kocsma, s ez így lesz akkor is, ha elmúlik az élet, tehát a hétfõ története hétfõi, a nyár csúcspontja a céllövölde, szabadsága a strand, a kocsma, a sör, a foci, az ismétlõdõ dialógok szegényes változatai..."
Tragikomédia. Nevess! Nevetek én is, mert ül a poén, mert mulatságos a helyzet, mert mulatságos az élet.

2003-09-27T17:43:00.000+02:00

2003-09-27T11:02:00.000+02:00

Imádom. Imádom. Hogy mit is? Mindent. A levegõ illatát, a napsütést, a mosolyt az arcomon, a reggeli lustálkodást az ágyban, a zenét a rádióban, a könyvet, amit most fejeztem be, a forró, illatos fürdõt. Mindent. A könyv: Jeanette Winterson: A szenvedély. Gyönyörû, igaz mondatok. Elhiszem a mesét, a hihetetlen is, mert már velem is megesett hasonló. Az életrõl mesél. A szenvedélyrõl mesél. "A szenvedély édesebb, ha szálról szálra bontják. Ha újra és újra osztják, mint a higanyt, és csak az utolsó pillanatban hagyják, hogy ismét egybegyûljön." A szívrõl mesél. Velencérõl mesél.

A sötét szobában a fehér lepedõn fekszem. A zsalu tenyérnyire nyitva, kilátok a csatornára és a szemközti ház máladozó homlokzatára. Néha egy-egy gondola úszik keresztül a résen. Én kilátok a résen, a napsugarak pedig beömlenek itt és szinte átdöfik a széles hajópadlót. A porszemek õrült táncot jának a fényben. Talán a galaxisunk is ennyi csupán. A sós tengeri szellõ lebegteti a hófehér függönyt. A függöny repül, száll, semmi más dolga sincs. Egyedül vagyok, de a víz morajlása és az élõ város hangja betölti a szobát. Üresek a falak, csak egyetlen ágy van a szobában, ami a fény ellenére sötét. Szomorúság van a szívemben. Még sohasem jártam Velencében, pedig azt mondják õrült és szenvedélyes város. Le kell fosztanom magamról ezt a képet és nyitott, tiszta szívvel kell felfedeznem magamnak a város. Mutassa meg arcát, hagyjon lenyomatot lelkemen minden elõítélet és elvárás nélkül. El akarok menni Velencébe.

Agyamban, mint egy szekrény titkos fiókjában, él egy kép. Bármikor ki tudom húzni, bármikor elõ tudom hívni. Egy arc, egy barna szempár. Néha a legváratlanabb helyzetekben csúszik elõ, néha én húzom elõ. Ott ül velem szemben. Egy film egyetlen kockája. Egyetlen pillanat a számtalanból. Gondosan visszarejtem, mint most és belevetem magam a napsütésbe, a zenébe. Imádom. Imádom. Hogy mit is? Mindent. A levegõ illatát, a napsütést, a mosolyt az arcomon, a reggeli lustálkodást az ágyban, a zenét a rádióban, a könyvet, amit most fejeztem be, a forró, illatos fürdõt, a tiszta ruhák illatát, a sajtos csirkét. Mindent.

2003-09-27T00:59:00.000+02:00

2003-09-26T19:29:00.000+02:00

Nem a láncra vert kutya, vagy a gyufásskatulyába zár szöcske közelsége a boldogító, hanem az, amikor egy pillangó kinyújtott kezedre száll, vagy egy pici fekete pók végigmászik az ujjadon. Az igazán jó dolgok mindig váratlanul jönnek. A szeretet pedig nem vár semmit, csak jön és megsimogat, hogy örüljön a lelked, hogy örüljön a lelkem.

Szeretem a fákat és elbûvöl az eltelt idõ, ami alatt hatalmassá nõtek. Ma miközben süteményre vadásztunk, de az Olimpiai emlékparkban kötöttünk ki, találtunk egy gyönyörû fát. Levelei még zölden virítottak az ágakon, de egy-egy elsárgult és lehullott levél már feküdt a napsütötte füvön. Mintha több fa lenne, mert már a tövénél több vastag ága volt. Ösztönösen a fával szemben ültem le. A fában megvan minden, ugyanúgy, mint az életben.
Szeretem az õszt. Én mindig úgy érzem, hogy a temészet a tikkasztó nyár után ismét újjászületett. A zöld élénkzöld, mint tavasszal az elsõ, friss hajtások, a napsütés pedig varázslatos. Nem éget, de ragyog. A virágok káprázatosan virítanak és ontják színeiket.
Ültünk a fûben Évával és mindenfélérõl beszélgettünk, miközben a nap melegítette a hátunkat. Beszélgettünk, miközben tejkaramellás süteményt ettünk, miközben a Margitszigeten sétáltuk, miközben a villamoson utaztunk. Találkozásaink már csak ilyenek. Sok mesélnivalónk van egymásnak.
Most olyan vagyok, mint a felfedezõ, aki egy hosszú utazásról érkezett haza. Tele van élményekkel, de mesélni nem tud, mert túl friss és túl élõ minden. Most csak Kosheen-t hallgatok és egyszerûen jól érezem magam. Péntek van, holnap szombat.

"Szeptember 26-án este köszönt be Ros HáSáná, a zsidó újév, és ezzel elkezdõdik a világ teremtésének 5764. esztendeje.
A zsidó újév napját az imában Jom HáZikáronnak, az Emlékezés Napjának nevezzük. Ezen a napon az Örökkévaló eldönti, hogy az emberek közül ki kapjon hosszú életet, egészséget, boldogságot és hasonló jókat." /www.zsido.com/

2003-09-25T20:11:00.000+02:00

Az újságosbódé oldalán már láttam a JOY októberi számának címlapját, de az újságot még nem fogtam a kezemben, pedig szeretném. A cikket viszont már olvastam és szerintem ez egy jó cikk. Nekem tetszik. Furcsa volt a beszkennelt lapon a betördelt cikket és saját írásomat, gondolataimat látni. Elsõ oldal. Második oldal. [Köszönet Lobó Tómiának a szkennelés miatt.]

2003-09-25T19:04:00.000+02:00

Ahol eddig mindig jobbra kanyarodtam, ma este inkább balra mentem. Már régóta fontolgattam magamban ez a lépést, de eddig - fõként lustaság miatt - nem tettem meg. Ma viszont csábított a napsütés és a vízpart. Olvastam a napsütésben.

"Reménytelen a szív, mely paradoxonokból él; vágyakozik a szeretett után, de titokban megkönnyebbül, amikor a szeretett nincs vele. Eleped, ha az éjszaka jõ, kétségbeesetten jelre vár, ám reggel az étkezõasztalnál higgadt önfegyelmet mutat. Bizonyosságra, hûségre, szenvedélyre vágyik, de mindent, ami drága neki, kockára tesz.
A szerencsejáték nem bûn, ember voltunk egyik kifejezõdése csupán.
Kockáztatunk. Van, aki a játékasztalnál teszi, vagy aki nem.
Az ember játszik, nyer, játszik, veszít. Játszik."
/Jeanette Winterson: A szenvedély/

Majd haza indultam. Vergõdtem. A tegnapi decoupage teljesen meghozta a kedvem, hogy én is csináljak egy képet. Nem kell hozzá más, csak egy gipszkeret, egy szalvéta, egy ecset és decoupage ragasztó. Mindegyik elérhetõ. Egyik percben örömmel gondoltam a piszmogásra és az alakuló tárgyra, a másik percben pedig nem volt kedvem semmihez, mert én csak az alkotásért szerettem volna csinálni, viszont nem tudok nem törõdni a létrejött tárggyal. A képpel, aminek nincs helye, amire nincs szükségem. A képpel, amit kidobni nincs szívem, hiszen munkám, figyelmem, törõdésem van benne.
Kicsit olyan, mint én magam. Túl sok. Egyszerûen túl sok.
Leültem és megcsináltam a képet. Szerintem nagyon szép lett. Egy mackó figyel rajta egy méhecskét, ami éppen egy virággal ismerkedik. Bájos, viszont nekem nem kell. Már amikor elkezdtem csinálni, tudtam, hogy el fogom ajándékozni.
A túl sok-at nem lehet elajándékozni. Az állapot. Kevesebb már próbáltam lenni, de az sehova sem vezet. A túl sok, tulajdonképpen szeretet. Nem kell. Tudomásul vettem, de ettõl még nem hal meg a szeretet.
Most van egy képem, viszont nincs falam, ahova felakaszthatnám és igazán azt se tudom, hogy ki örülne neki szívbõl, igazán.
Szeretnéd? Neked adom!
Most csak azt tudom, hogy túl sok vagyok és terhes. Megint záródom, közben pedig azt remélem, hogy egyszer nem leszek túl sok, nem lesz terhes a szeretetem. Fene, mondom, hogy javíthatatlan álmodozó vagyok.

2003-09-24T18:01:00.000+02:00

Találkoztál már James-szel? kérdés üldözött már napok óta.
Reggel nagyon profi mód sikerült belõnöm a hajamat és amikor a tükör elõtt tollászkodtam, arra gondoltam, hogy a mai nap pont ideális lenne arra, hogy a titokzatos James-szel találkozzam. Ugyanez a gondolat forgott a fejemben akkor is, amikor az esõben sétáltam és áztam. Irtóra tetszik a mai esõs, borús idõjárás. Azt hiszem, hogy az illatok miatt.
Az esõ miatt, "tökéletesre" beállíott frizurám az enyészeté lett, mert semmi kedvem sem volt kinyitni az esernyõmet. Jó helyen volt a táskámban. Elázni és emléket idézni a csendes esõben jó.
Ázott verébként ültem az asztalnál, amikor belépett James. Annyira jóképû, hogy már nem tetszik, pedig sötétbarna szeme van. Bemutatkoztunk, majd egész délelõtt mögöttem ült. Csak a hangját hallottam. Megtetszett. Kedves és meleg.
Érdekes játék, amikor egy férfi és egy nõ közelít egymáshoz. Mindig úgy képzelem, hogy van egy technikája és néha kétségbeesek, mert én semmiféle technikát nem ismerek. Csak felvett és leejtett mondataim vannak. Ha tetszik és érdekel valami, vagy valaki, akkor mosolygok és figyelek.
Délben már biztosan tudtam, hogy beszélgetnem kell James-szel. Nem is baj, hogy ilyen jóképû. Tulajdonképpen oldalról egészen csúnya. Pffffffffff, viszont amikor csillog a szeme, akkor veszélyesen vonzó. Nem kellett sokat törnöm a fejem - imádom az ilyen véletleneket -, mert egyszerre indultunk el és egy helyre. Elvitt. Fél óra közös autókázás és beszélgetés. Nem bírtam elfojtani a mosolyomat, amikor arról beszélt, ahogy az élet olyan, mint egy folyó és a vízzel küzdeni felesleges, mert erõsebb. Ki kell használni a lehetõségeket, mindig jobbra kell törekedni, de hülyeség az árral szemben úszni. Nyílt, õszinte és mosolygós.
A legjobb a parkolás volt. Talált egy helyet, de nem állt be, maga se tudta, hogy milyen okból. Miután túlmentünk bosszankodott kicsit, hogy be kellett volna állni, ezért újabb kört tettünk. Akkor már ott voltak a rendõrök és észrevettük hogy ott nem is lehet parkolni. Viccelõdtünk a második lehetõség-gel és a mindig jobb jön-nel, amikor tényleg találtunk egy nagy és tágas helyet.
Közben azt is megtudtam - õ mesélte el egy másik információhoz fûzve -, hogy 29 éves, nõs és két gyereke van. Ebben a pillanatban meghalt számomra, mint férfi, viszont nagyon megszerettem a belõle áradó nyugalmat és végtelenséget. Rokonlélek.

2003-09-23T23:16:00.000+02:00

Charlie's Angels: Full Throttle egy vicces, szórakoztató film jó csajokkal, kidolgozott férfitestekkel, száduldással, verekedéssel. A film készítõi mindent megtettek, hogy látványos film legyen, de én mégis a nevetést értékelem a legjobban. Nevetni jó.

A mai napomban a legjobb volt, hogy bementem a jóillat boltba és kiválasztottam egy pezsgõfürdõt, amiért most kicsit vágyakozom, megnézem még néhányszor és ha még mindig akarom, akkor majd megveszem. Na jó, bevallom, még versenyben van egy habfürdõ is.

2003-09-23T16:06:00.000+02:00

Olyan nincs, hogy minden tökéletesen menjen, pedig én annyira utálom ezt a mondatot és a hozzá tartozó gondolatvilágot. Valószínû persze, hogy a tökéletes éppen az ami van, csak ezt nehezen tudom elfogadni, amikor kihúzzák a legalsó lapot a kártyaváramból. Pedig már olyan szépen felépítettem... Egyre nyugodtabban fogadom ezeket az eseményeket. Úgyis úgy fog alakulni minden, hogy nekem a legjobb legyen, mondogatom magamnak.
Viszont nem errõl akartam írni, hanem a szüretrõl. Most hogy mögöttem van néhány óra itt Budapesten, megint érzem a fáradtságot és a zsibbadást. Álmos vagyok. Nem jól van ez így. 3 nap kemény munka után fitt voltam, most meg egy délelõtt leszívott, mert unatkozom. Nincs igazi termékem, ami pedig létrejön nem olyan értékes, mint ami nekem az elégedettséghez kell.
De a szüret...
Szombaton 6-kor keltem és 10 perc készülõdés után, már öcsémmel robogtunk a hajnali párában. Felvettük a napszámosok (innentõl csak Büdös Banyák) egy részét, majd kimentünk a Birtokra. Apa minden évben azzal nyugtat minket a szüret elején, hogy idén kevesebb van, mint tavaly. Én minden évben elhiszem neki, majd a harmadik tõke után elkeseredem, hogy soha nem érünk a sor végére és soha nem végzünk a szürettel. Szedem a szõlõt. Megtelik a lábamnál egy vödör, majd még egy, majd még egy és én még mindig ugyanannál a tõkénél állok. Persze közben irtó büszke is vagyok apára, hogy ilyen szép a szõlõ és ilyen sok. Az idõ egészen más dimenziókba kerül. Nem tudom, hogy hány perc telik el, csak azt látom, hogy messze még a sor vége.
Az elmúlt két évben esõs, nedves idõ volt, amit nagyon utáltam, mert fázott a kezem és az esõ és a szõlõlé befolyt a pulcsim alá, a cipõmre rátapadt sár pedig megnehezítette a lépéseket. Idén én nagyon örültem a napsütésnek, bár a Büdös Banyák ott sopánkodtak, hogy milyen meleg van.
Idén én voltam a háziasszony is. Ez egy szüreten azt jelenti, hogy nem csak szüretel az ember, hanem fõz is és néha töltögeti a poharakat, azaz kettõ helyett melózik. Itt voltak kisebb nehézségeim, mert apának csak a kicsi lánya vagyok, aki semmit sem tud megcsinálni és semmiben sem képes döntést hozni. Persze én bizonyítani akarom neki, hogy apa, legyél büszke rám, nézd milyen ügyes vagyok, de õ nem veszi észre, ebbõl persze jön egy kis veszekedés, dac, bõgés, majd a csendesség. Végül a dolgok a helyére kerülnek, minden mûködik...
A metszõollók csattognak és a fürtök szaporán hullanak a vödrökbe, a vödrökbõl a ládákba, amit a traktorral gyûjtenek össze. A szõlõ a feldolgozóba kerül. Elõször a felmerik a bogyozóba a szõlõt, majd onnan tartályokba kerül, onnan pedig a hatalmas présbe. A prés szûrõjén keresztülfolyik a mézédes must, le a pincébe a mûanyag tartályokba, ahol forrni, bugyborékolni kezd...
Nekem itt véget ér a bor útja, pedig még sok dolog van vele. Ugyanúgy, mint a szõlõtõkékkel. Minden évben megbeszéljük apával, hogy akkor jövõre mehetek vele metszeni, hogy megtanuljam, hogy tovább tudjam vinni, de a végén nem lesz belõle semmi, mert lány vagyok. Én nem leszek sohasem gazda, nekem nem metszeni kell, hanem kiszolgálni. Lehet, hogy bolondság, de én szeretném megtanulni, szeretném tovább vinni. Tudom, hogy ha közelebb engedne magához és a földhöz, akkor ugyanúgy szeretném, ahogy õ szereti és akkor talán közelebb is kerülnénk egymáshoz. Fene, reménytelen álmodozó vagyok.
Vasárnap este kisebb fennakadás volt. A Büdös Banyák bejelentették, hogy õk egy másik helyre mennek szüretelni hétfõn, még akkor is, ha apával elõzõleg azt beszélték meg, hogy nálunk szüretelnek hétfõn. Vészhelyzet. Én ezért családi okokra hivatkozva nem mentem dolgozni hétfõn, hanem reggel 6-kor keltem és mentem a Birtokra. A lényeg, hogy végül leszedtük a rajnai és az olasz rizlinget is. A bogyózó, ami minden évben meghal egyszer, csak hétfõn este könyvelte el az aktuális halálát, de már csak a feldolgozást lassítja és a feldolgozáshoz jóval kevesebb ember kell, mint a szedéshez.
A Büdös Banyák akciója miatt elhatároztam, hogy jövõre én fogom a szüretet leszervezni. Hívok haverokat. Napközben nevetünk és dumálunk, miközben szedjük a szõlõt, majd este bulizunk a tavalyi borból. Lesz finom ennivaló is, hiszen kell a munkához az erõ és lesz napsütés is, már most megrendeltem...
Egyre jobb állapotban van a pince és a mellette épült ház. (Nekem pedig soha nem lesz lakásom.) Jó volt kiülni a teraszra a jól végzett munka tudatával és bámulni az erdõket, a tavat, a felhõket. Annyi helyen nem érzem magam otthon, de akkor és ott otthon voltam.

2003-09-23T07:44:00.000+02:00

Tegnap volt egy hétfõ, amikor egész nap azt hittem, hogy vasárnap van. Ma pedig itt egy reggel, ami egyetlen naphoz sem köthetõ. Talán leginkább hétfõ lehetne, de tudom, hogy hétfõ tegnap volt, így a hét legutálatosabb napját, ami egészen nagyszerû volt, már letudtam. Kipihentségi és jókedvûségi állapotom viszont egy szombatot determinálna. Tulajdonképpen nem is fontos, hogy a hét melyik napja van. Sokkal fontosabb, hogy kivel fogok hóembert építeni, mert néha felvillan egy-egy kép a fejemben és benn is marad, bár én nem merem elhinni. Olyan távoli még.

2003-09-22T20:48:00.000+02:00

Szombat, vasárnap és hétfõ szüret. Reggeltõl késõ délutánig álltam a sorok között és csak szedtem, szedtem a szõlõt. Fáradt vagyok és boldog. Az arcomat pirosra színezte a nap és kiszárította a szél, a kezem tele van karcolásokkal, de belül béke van. Jó volt otthon lenni, jó volt szüretelni.

2003-09-19T14:00:00.000+02:00

Csendes, mosolygós reggel volt a mai is. Ültem a villamoson, néha felnéztem a könyvembõl, hogy megnézzem hogyan táncolnak a napsugarak a Duna hullámain. Jól éreztem magam. Nekem háttal egy fiatal lány ült. Gyönyörû vörös haja volt. Nem festett, hanem az a fajta, amiért az embert gyerekkorában répának csúfolják általános iskolában.
Azt vettem észre, hogy feláll és egy idõs férfinek adja át a helyét. A férfi hetven fele járhatott, tartása egyenes, öltözéke uras. Nem akarta elfogadni a helyet. Kedvesen mosolygott a lányra, aki zavarában inkább a hátát és hosszú vörös haját mutatta neki. A szemben lévõ székre már leült az a nõ, aki a férfival volt. Nem néztem meg õt, mert a belõle áradó harag és idesség éppen elég volt. Több nem kellett belõle. A nõ türelmetlen hangon mondta a férfinak, hogy üljön le és maradjon veszteg. A férfi várt még egy kicsit majd leült. Kedvesen, halk szavakkal beszélt a nõvel, de a nõ csak csattogott és úgy tûnt, hogy legszívesebben lelökné a férfit a villamosról. Kilökné az életébõl.
A férfi halk szavakkal megkérdezte, hogy miért olyan ideges. Erre a nõ felháborodottan közölte vele, nagyon ideges és haragos hangon, hogy persze, hogy ideges, mert a férfi mindig felbosszantja a hülyeségeivel. A férfi nem szólt semmit, üres tekintettel meredt az ablakra és ahogy beértük az aluljáróba az üveg tükörré vált és arca nézett vissza az ablakból.
Talán évekkel ezelõtt ugyanígy szemben ültek a villamoson, egymás szemét kutatták és alig várták, hogy a szobaajtó becsukódjon mögöttük és a férfi hülyeségeket suttogjon a nõ fülébe, majd szenvedélyesen szeretkezzenek.
Mikor kezdjük el gyûlölni, amit azelõtt imádtunk? Miért kezdjük el gyûlölni, akit azelõtt szerettünk? Hol vész el a figyelem és a kedvesség?

2003-09-18T21:58:00.000+02:00

Minden óra sebet ejt rajtad. Az utolsó végez veled.

2003-09-18T20:28:00.000+02:00

Nem képeslap, hanem egy kedves rám-gondolás San Joséból, mert kicsi a világ és az Internet a legtöbb útat lerövidíti. A legtöbbet, de nem mindet. Van, amit nem lehet és nem is szabad. Az eszemmel tudom ezt, mégse tudom ilyen egyszerûen kezelni. Hiába megyek tovább, mindig velem van. A kabátom zsebében. A lelkem legmélyén. Nem halványul. Nem erõsödik. Egyszerûen él és megölni sem hagyja magát. Szeretetnek hívják. Múltja van, jelene nincs, a jövõjét pedig sejteni is képtelen vagyok. Barátsághoz túl szenvedélyes, a szerelemhez túl lángtalan, a végleges szakításhoz pedig túl mély, a kölcsönösség hiányával. Nem tudom, hogy mit kellene tennem. Minden simogatásom ütésként érkezik vissza lelkemre.

Reggel a kócos hajat rendezettre, az edzõcipõt magassarkúra cseréltem. Érett már ez a változás. Nagyon zárkózottan érkeztem a munkahelyemre. Idegen akarok maradni és ezért meg is teszek mindent, persze egy-két kedves szótól a ridegségem elolvad. Az egyik munkatársnõm behozta a párizsi képeit. Nem az õ képeit nézegettem, hanem az emlékeim között járkáltam. Vissza akarok menni.

Régen azt hittem, hogy azzal a férfival fogok Párizsba menni, akit nagyon szeretek. Hát nem így történt. Ami viszont ennél is jobban aggaszt, hogy idén nem láttam a tengert. Nem akar valaki elvinni?

Jöttek új emberek és figyeltem, hogy milyen üzenetet hoznak nekem. Kucsszavak: külügy, nagykövetség, aupair, Párizs, London, Új-Zéland, 27 év, gépírás. Majd meglátom, mi lesz ebbõl...

A Vágy bennem van, igaz, mélyre temettem, mert nincs kedvem kalandokkal csillapítani. Az elõbb, miközben olvastam, elõbújt, emlékeket idézett és borzongás járt a nyomában. Mellem feszül, testem feszül és kielégülésért kiált, de csak régi szeretkezések emlékébõl falatozik. Nem tudom eltemetni a Vágyat és a Szenvedélyt, mert magamat is eltemetem. Megoldás kell, de sürgõsen. [Nõs férfiak kíméljenek...]

Sokkal több kapcsolatot kellene életben tartanom - a szeretet és kölcsönösség jegyében -, mint amit én most le tudok kezelni. Tudom, hogy csak magammal vagyok elfoglalva, de szeretem a csendemet, úgy érezem, hogy szükségem van erre a csendre...

2003-09-18T08:06:00.000+02:00

2003-09-17T22:55:00.000+02:00

Ma is kaptam képeslapot! Igazit. Ami kiesik [a szórólapokkal együtt] a postaládából, amikor este hazaérek a munkából és fáradtan battyogok fel a lépcsõn és rutinból felemelem a láda fedelét. Mindig belenézek. Imádok képeslapot kapni. Ez most Köln-bõl jött.
Köszönöm.

2003-09-17T08:27:00.000+02:00

Megint felborult az életritmusom és csak végtelen fáradtságot érzek. Ami irreális, mert az este is sikerült több, mint 10 órát aludnom. Próbálok a változásban új ritmust felvenni - mintha hirtelen véget ért volna az elõzõ zeneszám és a DJ valami egészen vad váltással lepett volna meg -, ezért új szokásokkal próbálkozom. Ilyenek az esti séták a Margitszigeten. Olyan gyönyörû ott az a kert. Van tér, vannak színek és a fák fölött egy hatalmas égszeletben is gyönyörködni lehet.
Van néhány találkozóm is, ami csak rajtam múlik, de még annyira nem érzem a ritmust, hogy egy másik emberrel még nem tudok táncolni. [Ígérem, nem tökölök sokat a tánclépések elsajátításával.]

Este pedig ezt olvastam, mielõtt elaludtam:
"Óva int attól, hogy megtorpanjon a fejlõdésünk... Ez akkor következhet be, ha az ember elvakultan kötõdik egy másik emberhez."
/James Redfield: A mennyei próbécia/
Na, ez az...

2003-09-16T01:13:00.000+02:00

"... a tudatos önfejlesztés: az, hogy állandóan fel kell figyelnünk minden véletlenre, minden válaszra, amelyet a világ rendelkezésünkre bocsát."
/James Redfield: A mennyei prófécia/

Csak a jó kérdést kell feltennem és pont ez, ami bizonytalanságot okoz...

2003-09-16T01:09:00.000+02:00

Most értem haza és semmi kedvem aludni. 5 nõ tea-parti volt csokoládés körtetortával Székesfehérváron. Két barátnõm babát vár, szép volt a pocijuk. Más gondok, más életek. 5 egészen más életút, 5 egészen más félelem...
Megismerkedtem Ferdinánddal. Horkol, de a bealvást édesen csinálja.

2003-09-15T14:55:00.000+02:00

Reggel igazán s(z)ótlan hangulatban ébredtem, amit csak kis mértékben foghatok a torokfájásra és náthára. Igazából olyan csendes, szomorkás hangulatom volt. Van. Belül.

Ma újabb titkokat tudtam meg a férfiak kidumállak-a-bugyidból techinkájáról. Minden nõ arra a kérdésre, hogy Hány éves vagy? visszakérdez, hogy Mennyinek tippelsz? (Én mindig ezt csináltam eddig.) Egyik pasi kollégám elmondta, hogy ilyenkor azt csinálja, hogy megtippeli a nõ korát, majd -30% és a csaj boldog. Na, bravó. Én legközelebb inkább megmondom az életkoromat.

Szeptember közepe van. Állítólag most kezdõdik a szezon álláskeresésben. Hát nem tudom. Nekem ennyire régen tûnt halottnak a dolog. Ráadásul az egyik munkám, aminek a keresetébõl angol tanfolyamra akarok menni, csúszik már egy hetet és még ma is. Nem jól van ez így.

Ma kaptam egy képeslapot Rovinj-ból - oh, kedves, kedves Véletlen - amin a tenger a lenyugvó nap sugaraitól aranysárga, néhol vörös, néhol barnás. Hátráltam egy lépést és most úgy érzem, hogy az a valami jött közelebb.
Megtaláltam a mostani legnagyobb félelmemet: Belemagyarázok egy Véletlen-be valamit, amit szeretnék és nem veszem észre, hogy a Véletlen másfele küldene. Amikor pedig ismét eszmélek egy romhalmaz közepén ülök bárgyú mosollyal és elvesztegettem az idõm és energiámat. Ez egyetlen dolog miatt van bennem, amiért teljes akaratommal tenni szeretnék, de mégse teszek semmit, mert egy akarat kevés. Ezt már tudom.
Az élet egyszerû. Ne bonyolítsd saját magad számára, Myreille!

2003-09-14T16:10:00.000+02:00

Amikor felfedeztem magamnak MeMe képeit, örömmel nézegettem, mert úgy látta a világot, ahogy nagyon gyakran én is észreveszem, de eszembe se jutott, hogy akár írhatnék is neki. Most pedig kaptam egy kedves levelet tõle:
"...gyakran felmegyek az oldaladra, mert mint ahogy sokan mások is, én is gyakran itt látom szavakba öntve saját gondolataimat. Igazából azért írtam, mert végre valahára kerültek fel újabb képek egy újabb kirándulásról, ha gondolod nézzél be hozzám egy kis utazásra."
Miután magamhoz tértem a kedves meglepetéstõl, rögtön kattintottam.

2003-09-14T15:38:00.000+02:00

Több, mint 60 dkg rizs

Nagyon hosszú és fárasztó volt az út. Elcsigázottan érkeztünk meg péntek este és kedvemet csak rontotta a hideg és az esõ, majd a szeretetteli fogadtatás, a 18 éves szilvapálinka, a barackpálinka és a csirkepörkölt befõttel nagymértékben javított a közérzetemen. Nem tudom megmondani, hogy hol volt az a pillanat, amikor egy csapattá váltunk és onnantól kezdve kicsit magányos voltam, de nem voltam egyedül.
Az elsõ igazán nagy akció a fényképezés volt. Mi a fotós mögött álltunk és oldottuk a feszültséget, de legalábbis röhögtettük a pucparádéban - lélegzetelállítóan gyönyörû volt menyasszony és a võlegény - spontán hatással beállított barátainkat. Szerencsére nálunk is volt fényképezõ gép és készült egy-két igazán szép és egy-két igazán muris kép.
Kajáltunk. Rengeteget, de valahogy a nap folyamán a készülõdés közben mindig éhesek is voltunk.
Szombaton egész nap szemerkélt az esõ és amikor indulni kellett az anyakönyvvezetõhöz, akkor elkezdett szakadni, de aztán meggondolta magát és némi szemerkélésbe egyezett ki velünk.
Majdnem lefordultam a székrõl, amikor felhangzott az elsõ néhány ütem a bevonuló zenébõl: Depeche Mode: Somebody, a kedvenc számom. Ott ültünk 12-en a 'Brigád' és mindenki arcán a szeretet játszott, miközben két barátunk egymásnak örök esküt fogadott. Amikor az eskü szövegét mondták -"Én téged szeretlek. Szerelembõl megyek hozzád férjhez." - (ami nálunk nem volt) szakadtam el teljesen a saját esküvõmtõl és biztosan éreztem, hogy én ezt az esküt még elmondom valakinek...
Némi munkával lezsíroztuk, hogy kimehetünk a házasságkötõ terem erkélyére. Amikor kiléptek, akkor mi lányok visítva szortunk a nyakukba több, mint 60 dkg rizst.
Óriási buli volt, ahol nem csak mi, hanem az ifjú házasok - új pár/ujj pár - is jól érezte magát. A Brigád szorgalmasan nyelte a feles barackokat, majd tányért csörgetve csókot követelt. A harmadiknál nem egymásnak adtak csókot, hanem az a férj a lányoknak, a menyasszony pedig a fiúknak. Megnyugodva ültek le, hogy akkor ma estére lecsitítottak minket, de ez nem jött be, mert a következõ kör baracknál - mint tudjuk a barack, az nem egy szín, hanem egy gyümölcs és amibõl lekvárt lehet fõzni, abból pálinkát is - ismét csókot követeltünk. Közben pedig énekeltünk, orítottunk - most alig van hangom - és táncoltunk. Sokat. Éjfél után pedig az egyik számra "formagyakorlatot" adtunk elõ, gyakorlás nélkül, mégis összhangban. Hatalmas buli volt, a térdemet is sikerült szétugrálnom. (Az egyik lány holland párjával volt ott és amikor köszöntek el, akkor a srác azt mondta, hogy ha lesz esküvõjük, akkor Budapesten lesz, mert annyira jól érezte magát.) Jó lakodalom nincs menyasszonytánc és zene nélkül. A polaroid közös kép az ifjú párral pedig zseniális ötlet.
Én nagyon remélem, hogy ez a társaság a következõ bulira is hívni fog engem, mert nagyon megszerettem õket. Olyan jó érzés volt, hogy ezekkel az emberekkel nem kellett harcolnom, nem bántottak azzal, hogy nem vállalták a saját érzéseiket és szerettek. És ma ragyog a nap. Szép nap a házasság elsõ napjára.

2003-09-12T12:17:00.000+02:00

"- De mi volt az az érzés?
Elgondolkodtam. Mi volt az az érzés? Egyszerre eszembe jutott.
- Szeretet - böktem ki. - Szeretet volt minden iránt, ami létezik.
- Ez az - vágta rá. - Most is érezze ugyanazt a fa iránt.
- Várjunk egy percet - tiltakoztam. - A szeretet nem kormányozható. Vagy van, vagy nincs. Az ember nem utasíthatja magát, hogy szeressen valamit.
- Az ember nem utasítja magát - jelentette ki. - Az ember beengedi önmagába a szeretetet. De ahhoz elõbb megfelelõ tudatállapotba kell hozni a tudatát - például úgy, hogy felidézi, milyen érzés volt és megpróbálja ismét átélni.
Néztem a fát, és megpróbáltam felidézni, milyen érzés fogott el a hegytetõn. Fokozatosan mindjobban sikerült átélnem a fa alakját, létezését. Egyre szebbnek láttam, míg a végén valóban feltámadt bennem a szeretet érzése. Ugyanazt éreztem, mint kisgyermekként az anyám iránt, nagyobbacska koromban pedig egy kislány, elsõ szerelmem tárgya iránt. És - bár változatlanul a fát néztem - ez a különleges szeretet kitágult, átfogott mindent, mint egy széles háttérfüggöny. Mindenbe szerelmes voltam."
/James Redfield: A mennyei prófécia/

2003-09-12T08:06:00.000+02:00

Myreille hiszti: Nem akarok menni. Egyedül leszek, sõt ami ennél is rosszabb, én leszek mindenhol a felesleges harmadik... Ott akarok lenni az esküvõn, de nem akarok kimászni a fejemre húzott paplan alól. Áááááááááá....

2003-09-11T22:14:00.000+02:00

Judit szólt, hogy az elmúlt fél órában a következõ tõmondtaokat használtam csupán: Ez barom. Ez hülye. Ez nem normális. Ez szar. Kicsit morgós hangulatba kerültem. Közrejátszott a Mit akar a lány? címû förtelmény, ami a Csipkerózsika, a Két Lotti, A kis hercegnõ és egyéb lányregényekbõl készült mix. Csak egy hülye nem bírja kiszámítani a következõ eseményt és ez egy idõ után inkább fárasztó, mint mulatságos. A készítõk nagy odaadással játszottak érzelmi hatásokkal is - volt szerelem két szálon is -, de ehhez, úgy látszik, kiábrándult vén szipirtyó vagyok.
... és náthás is.

2003-09-11T19:04:00.000+02:00

Kosztüm, harisnya, fürdõruha némi bugyi, zokni, póló. Becsomagoltam. Esküvõre megyek. Szerintem nagyon egyedül leszek, ezért beteszek legalább két könyvet is.

2003-09-11T15:59:00.000+02:00

Letelt a két hét, ugyhogy ma kontrollra mentem a dokibácsihoz. Mindennel együtt nem töltöttem ott többet, mint fél órát. Megbeszéltük, hogy már jobb a térdem, de gyógyszert továbbra is szednem kell és el kell kezdenem tornáztatni. Még gyönyörûbbek lesznek a combizmaim. ;) Nagy levegõt vettem és még mielõtt feltettem volna a kérdést, szigorúan rám nézett és azt mondta, hogy még mindig nem szabad futnom a következõ kontrollig, ami 1 hónap múlva lesz. Pedig már jól elképzeltem, hogy hétfõn elmegyek futni, mert kifejezetten szeretek õsszel és tavasszal futni. Sétálnom szabad? - alkudoztam, mert makacs nõci vagyok. A dokibácsi rám nevetett és azt mondta:
- Sétálni szabad, sõt szeretkezni is.

2003-09-10T23:38:00.000+02:00

Ma este sikerült megnéznem a Van élet a halál elõtt? címû dokumentumfilmet, ami tulajdonképpen Feldmár András elõadása. A legtöbb gondolatát már olvastam, de mégis jó volt újra hallani ezeket a gondolatokat a hangján a csendjeivel együtt. Azt hiszem, hogy ez is egy olyan gondolatfolyam, ami más-más élethelyzetben mást ad - máshol van a hangsúly -, de nem tudok elképzelni egyetlen egy élethelyzetet (tudatállapotot) sem, amiben semmit sem adna.
Egyedül mentem a moziba - ennek több oka is volt -, de most, hogy láttam bátran ajánlom mindenkinek ezt a filmet. Feldmárt sokszor támadják a tudatmódosító szerek használata miatt, illetve azért, mert nem elrettentõen beszél ezekrõl a szerekrõl. Egy felszínes megfigyelõ, aki a rosszat keresi ezekben a gondolatokban, valóban megtalálja rosszindulatának táptalaját, de a figyelmesebbek azt is észreveszik, hogy nem a szer a lényeg, hanem az ahova visz és Feldmár elmondja, hogy ide el lehet jutni meditációval is. Engem leginkább a sûrûbb meditációra inspirált, mint a tudatmódosító szerek kipróbálására.
A film címe egy nagyon jó kérdés. Hazafele ezen gondolkoztam. Mert mi az élet? Azt már biztosan tudom, hogy több, mint fizikai folyamatok. Most azt mondom, hogy az élet az, hogy dolgok történnek velem. Jók és rosszak. Élni annyi, mint hagyni, hogy dolgok történjenek velem és eseményeket észrevenni, elindítani, szerepek nélkül. De nem, élni ennél is több: Igazán élni. Boldogan élni. Élvezettel élni. Szabadon élni.
Ehhez viszont meg kell születni és nem egyszer. Ez az estém egyik legnagyobb felfedezése. Megint éreztem, hogy haldoklik lényem egy része és ez megrémített. A halálban mindig az rémisztõ számomra, hogy elvesztek valamit. A félelemmel pedig úgy szoktam elbánni - Feldmár is így csinálja -, mint a rossz idõjárással. Ha el akarok menni meglátogatni téged, akkor is elmegyek, ha esik, ha havazik, vagy ha süt a nap. Az idõjárásra felkészülök, tudomásul veszem, védem magam, amennyire szükséges, de megcsinálom, amit akarok. (Amióta ezt csinálom nem félek a fizikai haláltól.)
Szóval én úgy gondoltam, hogy igazán egyszer kell megszületni és akkor minden rendben lesz. De Feldmár mesélte, hogy ha két ember házasságot köt, de kijelenti, hogy nem fog változni semmi, akkor az a házasság nem lesz mûködõ képes. A házassághoz, hogy létrejöjjön a MI, az ÉN-nek és az Õ-nek meg kell hallnia. Ez olyan, mint a feloldódás a kapcsolatban. Azt hiszem, hogy nagyon sok dolgot rontottam el ezen a ponton. Pont tegnap meséltem Druszának, hogy a házasságkötés egy rítus és "csak egy papírrá" deklarálni vétek.
Tovább folytatva, amikor gyermeke születik a párnak, akkor is meg kell halniuk és létre kell jönnie egy dolognak. Hm. Ahhoz hogy igazán élni tudjunk egy élet alatt számtalanszor kell meghalni és újra születni. Vajon mennyire rémít minket a fizikai születésünk fájdalma és "véres csatája"? Nagyon.
Azt hiszem, hogy ilyenkor jó, ha valaki ott van mellettünk, aki mellett megszülethetünk önmagunknak és aki nem a saját képére akar formálni minket (környezetünkben élõ legtöbb ember elvárásokat támaszt, szerepeket oszt ki).
"A szeretet nem akar semmit" és azt hiszem, hogy ettõl rémül meg legjobban egy ébredezõ ember.
Fellelni a hibát - vagy hogy hol vagyunk mélyen hipnotizálva - még nem a megoldás. Megtalálni a saját mozdulatainkat, saját magunkat küzdelmes feladat. Meditálni kell. Magunkra kell figyelni.
Már feladtam, hogy kihámozzam, hogy mit idézek szó szerint Feldmár Andrástól és mik a saját tapasztalataim, a saját gondolataim, amiket könnyebb volt az õ gondolatai által rendezni. Persze ebbõl rögtön meg is született ennek a bejegyzésnek a címe: Feldmár András és én
Feldmár kételkedni is megtanítja az embert és az egészséges szkepticizmusát elõhozza. Bármit állít, felszólít arra, hogy ne higgyük el, de az emberben feltámad a vágy, hogy kipróbálja, hogy megszülje önmagát.

2003-09-10T18:49:00.000+02:00

Tetszik nekem a sötétszürke-pink, fekete-piros, és fekete-sötétzöld színpár ruháknál. "Még szerencse", hogy nincs pénzem ruhát venni, mert ma biztos, hogy legalább 2 nadrággal, 1 szoknyával és 3 felsõvel érkeztem volna haza... Nem is lett volna annyira rossz, mert mind tetszett. :)

2003-09-10T15:05:00.000+02:00

Itt mocorog a fejemben. Régi szeretõk neveit sorolja és egy-egy jótestû pasinál élesen felkiált. Kielégüléssel és megnyugvással kecsegtet. Gyönyört ígér, én viszont álmos fásultságban nem teszek semmit, csak a fehér, kék és piros-fekete pillangók röptét, táncát nézem. Tudom, hogy egy kefélés rengeteg gondomat megoldaná. Tudom, de mégsincs kedvem bármit is tenni.
Azt hittem, hogy az idõ múlásával okosabb lettem. Tévedtem. Akkor nem tudtam, most tudom, hogy lényem egy darabja haldoklik, viszont tehetetlenségem ugyanolyan. Nem akarom még egyszer végigcsinálni, de nem tudom, hogy mit tehetnék... Kinyitottam egy ajtót és a hideg szél gyilkolja a most születettet. Úgy érzem, hogy kicsorog kezembõl...

2003-09-09T20:18:00.000+02:00

"A szinglit úgy definiáltuk, hogy az átlagos férjhezmenési kornál idõsebb, piaciképes..." Mondta egy bájos nõi hang a tévében, ami mögöttem szólt, amikor én ledobtam a láncot és zenét tettem a fejembe. Fáradt vagyok és az ingerküszöböm ilyenkor nagyon alacsonyan van, hagyjanak engem békén a hülyeségekkel. The Best of Sting (Fields Of Gold) egy profi válogatás és kellemesen érzésekkel tölt meg.

A száraz fû mocorgott, de nem láttam, hogy mi mozgatja, azután, az egyik lépésnél, legalább 10 gyík iszkolt a járda repedésébe. Megálltam és levegõt is alig mertem venni. Ki-kidugták a fejüket, de érezték a jelenlétem és visszabújtak. Tõlem egy méterre, azért akadt egy bátor pár, aki elõbujt és úgy csinált, mintha ügyet se vetnének rám. Persze tudták õk is és tudtam én is, hogy nem bíznak bennem, de azt csak én tudtam, hogy semmi okuk félni tõlem. Nem akartam bántani õket, csak gyönyörködni tartásukban, nézegetni az oldalukon végigfutó sötétbarna csíkot. Csupán pillanatnyi boldogságot loptam, mert jól éreztem magam közöttük.

Druszával a kád megszerzése nem volt egyszerû dolog. Csepel egy rejtélyes sziget, vagy legalábbis egy csomó vicces utcája van. Mi egyet ki is fogtunk, így rögtön abszolváltuk az Ismerd meg Budapest!-et mozgalom túlélés a Csepel-szigeten feladatát. Volt minden: derékszögû és egyszer hirtelen eltûnõ út, habár a térképen még tartott és volt a rejtélyes utca, ami nem is létezett, de kapuja volt. Végül mindent megtaláltunk, mindenki megvárt, a kád befért az autóba és mindenki boldogan élt, amíg meg nem halt... Ja, ez már egy másik történet, igaz már csak 4-et kell aludni az esküvõig. Errõl jut eszembe, hogy idén el is felejtettem a házasságkötésem évfordulóját. Vajon mit csináltam aznap? Az egykor jelentõsségteljes dolgok az idõ múlásával, a változással fontosságukat vesztik.
"Vannak olyan dolgok ezen a világon, Niobe kapitány, amelyek soha nem változnak. És vannak amelyek változnak." /Morpheus - Matrix - Reloaded/

A kád (170 x 75) mellettem hevert a fûben, mert nem könnyû parkolóhelyet találni. Én pedig olvastam, de éreztem a kiváncsi tekinteteket. Csak mosolyogtam az orrom alatt. Szeretem ezt a kádat. Szeretem azt a két ember, aki használni fogja... Most viszont megkeresem a lakásban fellelhetõ kádat, csinálok egy forró fürdõt, majd lefejelem a kispárnámat. Szeretnék nyugodtan aludni és kipihenten ébredni. Reggel forró kakaót inni és foszlós kalácsot enni... Egyszerû hétköznapi helyeken lakik a boldogság.

2003-09-08T23:14:00.000+02:00

Figyeltem. Figyeltem, hogy mi változott a világban, de semmi feltûnõ. Semmi, amit szemem felfogott volna. A Duna méltóságteljesen hömpölygött, a nap felkelt, majd helyet cserélt a holddal, a férfiak mosolyogtak, pályázatokat írtam és barátokkal beszélgettem, apró bosszúságok és finom simogatások tarkították a napomat. Gondolataim néha önálló életet éltek és elvándoroltak az emlékek sûrûjébe. Számtalan hívószó volt, ami könyvjelzõként ragyogott ki az emlékek sûrûjébõl. Ez sem volt szokatlan, mégis éreztem, hogy valami nincs rendben, valami nincs a helyén.
Kétségbeesetten próbáltam teljes életet élni és felmelegíteni megdermedt részeimet. A munkahelyen mégis robot voltam, akit egyetlen siker se tudott lelkesíteni, csak a munkaidõ végét vártam. Majd kimentem az @®© kiállításra. Már éppen ideje volt, mert legalább egy hete készültem. Igazán vidám plakátot nem láttam - talán nem váltottam nézõpontot -, de a finom gúny nagyon tetszett. Keserû mosoly arc-omon. Ilyenek vagyunk. Ilyen vagyok.
Mivel az Álmos völgy legendájáig volt majdnem egy órám kiültem a gödörhöz és olvastam. Mindig lenyûgöz, hogy a belváros közepén nem a szmog kaparja a torkomat, hanem az ázott föld illata simogatja. Megrémített az a nagy nyugodtság, amit éreztem. Nem érzem, hogy a helyén lennének a dolgok. Kártyavár csupán, optikai csalódás. Nem tudok látni, csak nézek...
Fázom.

2003-09-08T08:01:00.000+02:00

Jó lenne tudomást se venni arról a jégszilkáról, ami a gyomrom-tüdõm-szívem tájékára költözött, de én magammal fogom hordozni egész nap és még egy jó ideig... Ürességre és csendre vágytam. Megkaptam. Szeretetre és ölelõ karokra is vágytam. Azt mikor kapom meg?

2003-09-07T21:52:00.000+02:00

Megölelt és elment.

Nem tudom, hogy minek kell történnie, hogy egymásra akarjunk találni, de ha az megtörténik, akkor olyan lángra lobbanunk, amilyenre vágyunk, amire szükségünk van. Ha nem történik semmi, akkor legalább annyira kifakulunk egymás lelkébõl, hogy ismét ki tudjunk nyílni másoknak.

2003-09-07T03:31:00.000+02:00

Beszéltem magamban Hozzá és amikor több óra telt így el, közben a táj elsuhant a busz ablakában, olyan volt, mintha mindent elmondtam volna. Egyértelmûen tudtam, hogy mit fogok tenni, milyen úton fogok járni.

A reggeli napsütésben üldögéltem, amikor mellém telepedett egy cigányasszony. Elõször jósolni akart, de errõl lebeszéltem és inkább az életérõl kérdezgettem. Mesélt a táltosokról. Nagyon szép keze volt és két tanácsot adott: 1. A reményt soha nem szabad feladni. 2. A férfiakat mindig rövid pórázon kell tartani. A beszélgetés végére megjegyezte, hogy nagy csibész vagyok és nekem jólesett a bók egy csibésztõl.

Egy leánybúcsú tanulságai:
1. A barackpálinka nagyon finom, ilyet fogok inni a lagziban is.
2. Budapesten mindig akad húsz ember, sõt egy 21. rendõr is, aki igazolja az ara szüzességét.
3. Pikáns - és nem az íze pikáns - dolgot sütni jó mulatság, de ezt eladni még nagyobb. A gyümölcskosár, két alma és egy banán, sokkal nagyobb sikert hoz, mint a csipkés tanga.
4. Fül és fog alaku tortát könnyebb rendelni, mint f@szt, de nagyon profin csinálták meg, mert még duzzadó erek is láthatóak voltak. Az eladó szinte bocsánatkérõen adta oda és a villamoson a dobozba bekukkantó kiváncsiskodók zavarba jöttek. Mi jól szórakoztunk és a (marcipán)szõrszálakat egyikünk sem köpködte ki...
5. Vannak méhecskék, akik a szúrás után, felrobbannak.

2003-09-04T20:37:00.000+02:00

Egy jókedvû olvasó írja egy jókedvû bloggernek, aki jelen esetben én vagyok:
"Te Myreille.... :))) gondolom, h kuszalodsz ezerrel, fontos dolgok tortennek az eletedben, DE :)))) ez a film/tortenet/mondat/pont -os szoveg, szvsz nem pusztan homalyos, hanem meglehetosen zavaros is :))) Nem rajtad rohogtem fel, hanem azon, h ha ezt vki (fel)ismeretlen - jelen esetben en - megprobalja dekodolni, akkor tuti beszop :))) Az en szemeim most keresztben allnak, mint egy hardcore galvolgyi showban, amikor a tag reszeg melost alakit :)))"

2003-09-04T19:58:00.000+02:00

"Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe -- mondják --
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér."

/József Attila - Amit szivedbe rejtesz/

2003-09-04T14:13:00.000+02:00

Kitettem a mondat végére a pontot. Itt a pont és nincs tovább. Egy történet befejezõdött, lepörögtek az utolsó kockák is és már csak a vetítõgép zúg. A nézõtéren mindenki hunyorog az éles fény miatt és új történetek kezdõdnek. Minden, ami most még élõ, emlékké szelidül. Talán igaz sem volt, csak a fény táncolt a fehér falon.

- Mit szeretnél?
- Azt, hogy itt legyél velem.
- Megyek.

Visszajött. Itt volt. Itt voltam.
A pont után újabb mondat kezdõdött.

2003-09-03T22:57:00.000+02:00

Itt.
Nem, nem itt.
Igen, végtelenül szomorú vagyok itt.
Egyszerûen becsuktam az ajtót, pedig eddig mindig megvártam, hogy eltûnjön a lépcsõfordulóban, de ez már csak akkor jutott eszembe, amikor a zár nyelve halkan kattant.
Egyszerûen zárva voltam számára és egyre inkább bezáródtam. Nem volt kattanás, csak a távolság volt egyre nagyobb.
Nem volt itt.
Lehet, hogy én nem voltam itt.
Most igazabb a magány.
Itt.

2003-09-03T20:13:00.000+02:00

A csónaklakk beszerzése egyszerû volt, bár úgy éreztem, hogy átutaztam érte a fél világot. A csónaklakk mennyisége viszont jó ötletet adott a karácsonyi ajándék-gyártáshoz. Elõre vidul a kis fejem, hogy milyen jó ötleteim vannak. Remélem, hogy az idõvel sem fogok elcsúszni.

A metrón ültem és Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok-át olvastam. Ez az egyik könyv, amit mostanság olvasok. Felszállt egy nõ, tiszta fehérben, jónéhány szatyorral, kezében a Veszedelmes viszonyok egy újabb kiadásával, elhaladt elõttem, majd leült mellém. Ugyanúgy keresztbe tette a lábát, mint én, elrendezte a szatyrait, majd a könyvébe mélyedt. Én akkor már nem a betûkre figyeltem, hanem a szimmetriára. Különbözõ helyekrõl jöttünk és máshova tartunk, de néhány percig egymás mellett vagyunk, ugyanabban a testtartásban, ugyanazt a könyvet olvassuk. Legszívesebben odafordultam volna hozzá, hogy "Tetszik a könyv?", de mégse tettem. Néztem, ahogy kiszáll a szerelvénybõl, becsukódnak az ajtók mögötte és én tovább robogok, visszasüllyedve a Valmonthoz, Tourvelnézhe, Merteuil márkinézhoz és a kis Cécile-hez. Nagyon jó volt a film, nagyon tetszett a színdarab is és a könyv is zseniális.

"... beszéljünk végre valami másról. Hogy mi az a más? Nincs semmi más. Mindig ugyanarról van szó: asszonyok megszerzésérõl vagy asszonyok elveszejtésérõl, sokszor mind a kettõrõl egyszerre..."
/Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok/

2003-09-03T08:03:00.000+02:00

Csudajó ez a mai reggel! Ráálltam a mérlegre és 66 kg vagyok. Elõször el sem akartam hinni. Kitöröltem a maradék álmot a szemembõl és lenéztem. 66. Leszálltam és visszaálltam. Még mindig 66. Leszálltam és ellenõriztem, hogy nyugalmi állapotban nullán áll a mutató. Ott állt. Ráálltam. 66. IIIIIIIIgggggeeeeeeeeeennnnnnnn! :) Új farmert és nadrágokat kell vennem... Örülök és nem örülök. Egy évvel ezelõtti fogadalmam ellenére, most mégse lesz tetkó a medencecsontom fölött. Már nem akarom. Most éppen egy tûzpiros garbót szeretnék az õszre, ami két napja elkezdõdött.

2003-09-02T22:06:00.000+02:00

Csörren, puffan, durran, kattog, zakatol és mégis csend van, igazából nem mozdul semmi. Az egyik kollégám ma elkezdett flörtölni velem. Finom kis játék férfi és nõ között, de még nem tudom, hogy mennyire akarok benne részt venni. Nem, ez így hülyeség. Már részese vagyok minden mosolyommal, minden mondatommal, minden tartózkodásommal, minden kellemes érzéssel, amit figyelme okoz. Igen, ez az a figyelem, még ha múlékony, csalóka és a dugásig tart, ami a napokban nagyon hiányzott. Forró fürdõ. A meleg vízben kicsit ellazul az ember, nem fázik és nem gondol arra, hogy mennyire rossz lesz ismét a hidegben lenni. Figyelme, mint lelkemen áthatoló röntgensugár megmutatta, hogy sokkal jobban kötõdöm HF-hez, mint eddig hittem. Szomorúság, búbánat, ami tompítja a jó dolgokat. Pedig ebbõl is volt a mai nap jónéhány. A munkahelyemen újabb munkát ajánlottak, ami éppen idõben történt - bár még tart az egyezkedés - mert a költségeim nagyobbak, mint a bevételeim és nincs honnan a hiányt pótolnom. Ma elõször és nagyon "szemtelenül" használtam a kapcsolat-rendszeremet. Az eredménye egy praktikus, kényelmes kád, bár hiszem, ha látom... Viszont iszonyú jó érzés volt szervezni és segíteni. Mindezek után nászajándékot decoupage-oltam - nagyon jó lett -, de most valahonnan csónaklakkot kell felhajtanom... Ültem a földön és vagdostam ki a virágokat a szalvétából és hirtelen semmi gondom sem volt. Az égvilágon semmi. Majd amikor a ragasztót terítettem szét a vékony anyagon, akkor sem. Most meg itt van mellettem a kész mû és egyszerûen el se tudom hinni, hogy én csináltam, olyan szép. Ja, és a hónap végén megyünk színházba: Portugál. Ez is ma szervezõdött.
Mostanság láttam a Velem vagy nélküled [The Story of Us] címû filmet és abban volt a nap legjobb és legrosszabb dolga. A mai napom legjobb dolga az volt, hogy HF elõbb hívott vissza egy rosszul befejezett telefonbeszélgetés miatt, mint ahogy én tettem volna. A legrosszabb a mai napon, pedig az, hogy a jövõ hétre tervezett hosszú, esküvõvel egybekötött, hétvége ugrott úgy ahogyan elterveztem és most valami áthidaló megoldást kell kitalálni.
Ha tó vagyok, akkor most esik az esõ és minden esõcsepp hullámokat kelt. Nincs nyugalom. Túl zajos minden. Fáradt vagyok. Kicsit kezelhetetlen az életem. Közben pedig annyi szeretetet kapok, annyi mindent kell lereagálnom, hogy beleszakad a szívem és sejtjeimre esem szét.
A nagypapám ma 80 éves és én elfelejtettem felhívni... most pedig már túl késõ van telefonálni Neki. Talán érzi, hogy gondolok Rá.

2003-09-02T14:52:00.000+02:00

2003-09-01T17:49:00.000+02:00

Az utóbbi idõben az átvirraszott éjszakákért délutáni sziesztákkal, halvány fejfájással és mérhetetlen csokiéhséggel fizetek. Reggel néhány óra alvás után még egyáltalán nem éreztem magam fáradtank. Szép volt a reggel. Hûvös és napsütéses.
A Meglepõ Beszélgetés Egy Idegennel 1. rögtön munkakezdés után volt. Elõször én hallgattam az õ telefonbeszélgetését - tetszik, ahogy angolul beszél -, majd õ az enyémet. Megszólított és meglepõen gyorsan eljutottunk a randijához, ahol a nõ lehangolóan kiábrándító volt - csak önmagáról mondott monológot -, a munkamániájához és a "nincsenek véletlenek"-hez. Olyannak tûnt az egész, mintha nagyon közel kerültünk volna egymáshoz, pedig ez tévedés. Õ közel engedett - talán kicsit túl közel is, mert magányos -, én csak figyelmet adtam.
A Meglepõ Beszélgetés Egy Idegennel 2. sokkal rosszabb visszhangokat keltett bennem, mert az volt a konklúzió, hogy a munkám teljesen értelmetlen. Most ezek után miért csináljam? Úgy érezem, hogy elvettek tõlem valamit és kifogták a szelet a vitorlámból. Hiénák járnak a dögökre, gyilkolnak és a véres hússal mindenkit átitatnak, hogy elrejtsék véres pofájukat. Nincs kivétel. 10-bõl 10 véres a szétmarcangolt áldozattól. A vér szaga mámorító. A pénz szaga mámorító. Széles mosollyal mindenki sütögeti a saját pecsenyéjét és elfelejti, hogy a pofája véres. Éhes vagyok, de ezt a közös tûzet és közös pecsenyét, köszönöm nem kérem. Undorító. Megint mennem kell tovább...

2003-08-31T23:45:00.000+02:00

Html kódokat vizslattam - nagyon nem értettem én a tr és td dolgot - amikor csöngött a telefonom. Sz hívott, hogy mit vacsorázunk. Végül én rizst fõztem, õ pedig valamilyen csirkét, amiben volt mogyoró is. Miután degeszre zabáltuk magunkat, elõkerült egy társasjáték. Carcassonne. Elõször csupán az érdekelt, hogy hogyan lehet az elemekbõl térképet varázsolni, mert a stratégiai felhang elrettentett, de végül nagyon élveztem a játékot. A játékért szeretek játszani, igaz az sem utolsó érzés, hogy sokszor nyerek.
"Nagymamánál" nutellás palancsinátt ettünk meggyel, majd az esõben autókáztunk. Szeretek autókázni és szeretem az esõt is. Azt mondtam, hogy teljesen rábízom, hogy merre megyünk.
Majdnem megállt a szívem, amikor rájöttem, hogy Ferihegyre... Nincsenek véletlenek, néha viszont még megrémülök és elmenekülök az ilyen helyzetekbõl. Vagyis próbálok menekülni, mert úgy érzem, hogy nincs erõm maradni. De újra megtalál. Kedvesen és gyengéden.

2003-08-31T15:05:00.000+02:00

Csak képek... voltak augusztusban

Barátaimnak szeretettel.
Mosolyogni tessék!

2003-08-30T19:39:00.000+02:00

Nagy küzdés - technikai probléma- volt mire sikerült megnézenem az Original Sin [Eredendõ bûn]-t, de a kitartás megérte, mert ez a film úgy mesél a nõkrõl [és a szerelemrõl], hogy folyton folyvást magamra ismerek. A vágyaimra és a félelmeimre. A kegyetlenségeimre és a sebezhetõségemre. Az erõsségemre és a lágyságomra.

YOU CANNOT WALK AWAY FROM LOVE

"- Más ember vagyok veled! Valaki... ki jobban hasonlít magamra!
És ott a karjai között a lány is mássá lett! Valaki, ki jobban hasonlított önmagára!

A szerelem elõl nem tudsz elszaladni!"

2003-08-30T11:34:00.000+02:00

Nem gondoltam volna, hogy egyszer szilvát és szõlõt fogok venni. Ezek a gyümölcsök mindig voltak otthon dögivel. Biztos most is érnek. A Fény utcai piacon járkáltam - nem bírok megülni a seggemen és muszáj volt kimenni, ajándék miatt -, az Otello tábla mellett nem bírtam úgy elmenni, hogy ne vegyek pár fürtöt az egyik kedvenc szõlõmbõl. Másik kedvencem az Attila, de emlékeim szerint, majd két-három hét múlva lesznek nagyon ízletesek a hatalmas sárgás-zöldes szemek.

2003-08-29T20:13:00.000+02:00

Ma többször azon kaptam magam, hogy a szél korbácsolata fehér kis tarajokat bámulom a Dunán és gyönyörködöm a folyó haragos színében.
Munka után találkoztam Druszával, megnéztem a lakásukat, padlizsánkrémes kenyeret és csokit ettünk, valamint nagyon jót beszélgettünk. Gyönyörû az esküvõi meghívójuk.

"Ha valakit szeret egy virágot,
amely csak egyetlen példányban
látezik a csillagmilliókon: ez épp
elég neki, hogy boldog legyen..."
/Saitn-Exupéry/

Jó, hogy nincs már bennem a kételkedés és a tagadás a házasság miatt. Egyszerûen örülök annak, hogy összeházasodnak és hiszem, hogy boldogok lesznek. Egyébként pedig teljes lelkesedéssel készülök a leánybúcsúra és az esküvõre. Jó buli lesz mindkettõ.
HF mondta, még megismerkedésünk legelején - amikor éppen arról beszéltem, hogy nem megyek ismét férjhez, mert én nagyon komolyan gondoltam a házasságot és a második csak bohóckodás lenne -, hogy az elsõ volt bohóckodás.
Egyre biztosabban érzem, hogy a két kilengésem - elvakult hit, házasság, valamint a szerelem tagadása - között lassan megtalálom az egyensúlyomat. Egy társsal szeretném leélni az életemet és vele szeretnék gyereket nevelni, kirándulni, utazni, esténként ülni a teraszon, szeretkezni és ilyenek. De nincs bennem görcsös akarás.

Hiába vagyok eltiltva a sétától bejártam az IKEA-t és megnéztem az ÁRKÁD-ot is. Ingereket és ötleteket gyûjtöttem. Legjobban a tangóharmónikás tetszett az aluljáróban...

Utálom, ha nem tartanak be egy ígéretet, mert az mindig csalódás, viszont az egész nap bennem lakó boldogságot nem bánotta.

2003-08-28T16:50:00.000+02:00

Flashmob még egyszer, azaz flashmob az indexen. Vicces, ha az ember saját magát látja a kép közepén, ráadásul úgy, ahogy nagyon ritkán... Rögtön tanulmányozni kezdtem - kritikus nõi szememmel -, vajon milyen lábam van.

***A szavazódoboz mindent elrontott - techinkailag nem boldogultam vele - , így kivettem. A kérdés annyi volt, hogy Myreille-nek jó lába van? A véleményezõk 60 %-a azt mondta, hogy nem, így a maradék 40 %-nak mutogatom... :D

Persze a kép aprócska hibája, hogy nem jó helyrõl fényképeztek, vagy nekem kellett volna tennem egy 180 fokos fordulatot. :) De valahol el kell kezdeni a népszerûséget. :))

Nagyon megkönnyebbültem és ez még mindig a láb-téma. Voltam a sportkórházban. A terhelés miatt meglágyult a porcom és azért fáj és azért dagadt be a térdem. Most kaptam rá gyógyszert, ami jó drága és én "jól" örültem neki, sõt a patikus még ki is jelentette, hogy hónapokig szokták ezt szedni, ha így lesz, akkor bankot kell rabolnom...("A Condrosulf az ízületek arthrosisos elváltozása esetén alkalmazható. Hatóanyaga, a kondroitin szulfát a porc egyik fõ alkotóeleme. Hátására az ízületi fájdalmak csökkennek és javul az ízületek mozgathatósága.") Ami biztos, hogy két hét múlva vissza kell mennem. Addig nem ugrálhatok, nem futhatok, nem lépcsõzhetek és nem sétálhatok. Kicsit úgy érzem, hogy a fél életemtõl tiltottak el. A legrosszabb, hogy ha most megjavul, akkor sem javasolt a futás, mert újra elõ fog jönni a probléma, ugyanúgy, ahogy most is... Ezt a dokibácsi magyarázta el, kicsit szigorú tekintettel, miközben a vizsgálat után sántikáltam és az iránt érdeklõdtem, hogy mikor futhatok ismét. Inkább az úszást javasolja...
A jó hír viszont, hogy az összes szalagom rendben van.

2003-08-28T07:26:00.000+02:00

Amikor hallottam a flashmob-ról csak átsiklottam felette. De tegnap, amikor hazaértem a munkából, végtelen kiváncsiságot találtam magamban, hogy megnézzem. Elõször csak a passzív nézelõdõ szerepét szántam magamnak, de a biztonság kedvéért vittem magammal esernyõt.

"Megvan az elsõ magyar flashmob, a teendõk:
- menj aug. 27-én, szerdán a Deák térre, a templom elé
- este 7-kor, a harangszó kezdetekor nyiss ki egy esernyõt
- ha vége a harangozásnak, menj szépen haza. "

Amikor 19-kor a tér fele mentünk, már kisebb tömeg volt és a legtöbb embernél ott figyelt az esernyõ. Mi pont a harangszóra érkeztünk. Kinyitottuk az esernyõnket és én érdeklõdve kutattam, hogy kik állnak a többi esernyõ alatt. Volt néhány ember, aki esernyõ helyett vizipisztollyal érkezett és lövöldözött. Jó érzés volt arra a (talán) egy percre annak a közösségnek a tagja lenni. Tudtam, hogy lesznek ismerõsök is. A harangszó után rövid köszönés és mentünk sörözni. Azt hiszem, hogy a gyorsaság - mint egy vákum embereket szippant egy helyre, nagyon rövid ideig együtt vannak, egyforma dolgot mûvelnek, majd gyorsan szétszélednek - hiányzott, de kit érdekel? Én örömmel tapasztaltam, hogy embereket lehet megmozdítani, nem mindenki közönyös és lusta, valamint vannak emberek, akik - a szó jó értelmében - bolondok.

Sörözésrõl jöttünk, majd sörözni mentünk. (Persze, ez vicces, mert én még mindig nem szeretem a sört.)

Gyakran ismerõsök nem értik, hogy miért vagyok néha csak megfigyelõ egy-egy társaságban, ismeretlenek pedig arra gyanakodnak, hogy õ egy ilyen csendes lány. Pedig csak arról van szó, hogy nem érzem úgy, hogy feltétlenül alá kell támasztani az igazamat és tudom, hogy szabadságomban áll hallgatni, ha olyan téma kerül elõ, ami számomra érdektelen. Ha vicces akarok lenni, akkor pedig inkább cinikus vagyok és az sem mindig nyerõ.

Vacsira túrógombócot csináltam és ahogy HF-fel beszélgettünk, egymás közelében voltunk, megint minden kisimult, nyugodt és egyszerû lett.

Varázslat, vagy valóság? Pillanat-vadászok.

Eh, záródom. A legfontosabb, legbelsõbb dolgaimról csak szavakat írok - kódolt hívószavakat - és nagyon kedveset beszélek. Minek túlragozni azt, hogy jó? Illetve néha nincsenek megfelelõ szavak, de ugye ez nem jelenti azt, hogy amire nincs szavunk, az nem létezik...

2003-08-27T01:51:00.000+02:00

Egy este, két fontos beszélgetés. Teljesen feltöltõdtem és az egyik gondolat szüli a másikat. Rendezõdés.

2003-08-25T21:56:00.000+02:00

etanh

Zsebnaptári ponyva

És újra forog a föld zsibbadt talpaim alatt.
Táncolok öreg barátommal, a cirkuszi csillagsátorban.
Tántorgok pedig csak részeg vagyok.
Mámoros duhajként így a csendben,
néha egy illat is támogat épp amikor eltévednék.
Kigyúrt mosoly az arcomon.
Hídverés fontossága lebeg a két pont között.
Sosem tudom meg átmentem-e vagy fogok-e átmenni.
Gyûlölet és szeretet unalmas, de sosem tudom megunni.
A recept pedig veszélyeset robanna,
mint mindig aztán szakadna a karja,
de csak ha akarja.
Olcsó rímet cseréltem megint a piacon.
Pénzem nincs és nem is kapok.
De adnék két qrva nagy pofont,
hogy bújj hozzám, hogy simogassam
éktelenkedõ sebedet,
pedig te szerezted..(dehüjevagyok)

Minõ öröm lenne karmesterbe bújni,
onnan a pálca mögé pislogni
és sírni, hogy de szép
és nevetni, hogy de fals
és enni valamit, hogy a pia ne marja a belsõt
oly áldozatkészen de fõleg tettrekészen.
Tetteket mûvelni és Igét olvasni
és aztán írni, írni, írni
és persze pisilni is még a másik Wcben
és lesni csapódik-e az ajtó
és ha nem, az se baj, mert már semmi sem baj.
Csak ha mozdulatlanságot látok a mozgó közepén
és oda fejest ugrani és nagyot csobbanni
és lebegni fent és lent
és a labdát visszaadni, mert az úgy dukál
és nem nekem jár, csak ha a kezdetektõl beszálltam volna.
De elfogadom a piros cérnát a nyirkos földön a labirintusban
és kirándulok egy részem ki-ki rándul gyógymódot hoz vissza.
Mikor bekopog fáradt és leül
mert elvégezte dolgát és elégedetten piheg
és a pipájából bodorog a füst és ajándékot kap:
azzá válik az illékony anyag, amivé az illékony képzelet csak akarja,
és lefekszik és félálomban boldog és meleg és jóillat van,
és ennél több már nem is kell,
és kel holnap hajnalban és a rigókkal találkozik és varjakkal és galambokkal
és megannyi dologgal, amivel csak kedve szottyan
és tejeskávé csurog le az állán és a torkán
és a szikkadt föld és gyomor köszöni szépen az áldozatot
és az ajtót kitárja:
Jó Napot!

versek.my-age.net

2003-08-25T21:24:00.000+02:00

Még csak egy nap, de úgy érzem, hogy egy hét van mögöttem. Elõször dolgoztam az egyik cégnél, majd átmentem a másikhoz, ahol megismerkedtem francia fõnökömmel, aki boldog, meleg, barna mosollyal vette tudomásul, hogy je parle un peu francais és magyarul beszélgettünk. Miközben listákat tanulmányozott, azon gondolkoztam, hogy vajon tisztában van-e vele, mennyire vonzó a mosolya. Egyébként kölyökgólya, vagy csak én vagyok egyre vénebb. Utána sétáltam a Duna-parton és a napsütésben túrógombócot támadt kedvem enni, de egyedül fõzni-enni nem volt kedvem, társaságom pedig nem akadt. Azt hiszem, hogy miniszoknyámnak és enyhe sántításomnak köszönhetõen a buszveztõ megvárt. Láttam egy nõt, akiben saját 5 évvel öregebb önmagamat ismertem fel. Ugyanolyan vörös körmök, mint az enyém, a szeme körül kicsit több ránc, mint nekem és a miniszoknyából elõvillanó térdén két apró, halvány mûtéti heg. Amikor ránéztem, azt éreztem, hogy ilyen leszek én is. Végül egy fél pizza mosolygott rám és töltötte meg a hasamat, majd a Fülke címû filmet néztem meg. A képi megoldások nagyon tetszettek, de egyébként felejthetõ. Ezután, amikor hazaértem, halálosan fáradtnak éreztem magam, de újból telefonáltam - nem mintha egész nap nem ezt csináltam volna - és leánybúcsút kezdtem szervezni, illetve vírust írtunk V-vel. Az internet segítségével közeledünk egymáshoz emberekkel, de még végig kell nézni az álláshirdetéseket is...
Sok-sok ember vesz körül, de mégis magányosnak érzem magam. Olyan, mintha a számtalan kéz közül kiesnék. Persze befoghatom a számat, mert Krisztina is hívott, hogy találkozzunk este, de akkor éppen filmet néztem és anyának is hiányoztam.
Fene tudja, hogy mi van velem. Nem vagyok rosszul és nem vagyok jól. Megnevettetek mindenkit, akit szeretek, de én nem nevetek...

2003-08-25T08:46:00.000+02:00

Meg kellene mozdulni és folytatni ezt a szörnyû hétfõt, de csak görnyedten ülök és magam elé bámulok. Még egy picit. Azután összeszedem magam és megint erõs és vidám leszek. Új, megerõsített páncélom van. Hatékony, de nagyon nehéz... Elvesztettem az egyensúlyom. Felborult minden. Káosz van.

2003-08-24T19:18:00.000+02:00

Próbálok nem vágyni olyan dolgok után, amik elérhetetlenek a közeljövõben. Most mégis egyre élesebb bennem a vágy, hogy egy üres lakásban lakjam. Kongó lakást akarok egy matraccal, néhány könyvvel, zenével. Rideg legyen és nagyon-nagyon üres. Levegõt akarok. Teret akarok. Rendet akarok. A semmit akarom.
Legszívesebben kidobálnám az összes használati tárgyamat, minden ruhámat, mindent ami csak tárgy, egyedül a könyveimet, a hintaágyamat, a fokhagymanyomómat, az evõeszköz készletemet, a kovácsolt vas gyertyatartót, a lámpámat és néhány bögrét, tálat, lábast tartanék meg. Amikor meguntam a semmit a nulláról ismét elkezdeném berendezni az életemet.

2003-08-24T19:13:00.000+02:00

Jó tett helyében jót várj, de legalábbis fagyit. Délután csöngött a telefonom, maz volt az, hogy a közelben van és akkor most aktuális az a fagyi, amire azt mondtam, hogy bármikor. Neki sikerült feltérképeznie, nekem pedig sikerült bemutatnom az összes rossz tulajdonságomat. Figyelmes volt velem, tudta, hogy rossz a térdem. Pár perc után megállapította, hogy azt hiszem, hogy neked a pasikkal vannak gondjaid - olvassa a blogot, így nem kunszt megállapítani -, majd valamikor a beszélgetnés végén pedig, hogy kegyetlen vagy. Bohóckodtam. Jó móka volt, bár egy lépést nem közeledtünk egymáshoz. Csinált rólam képeket. Ugyanakkora volt a távolság amikor elváltunk, mint amikor találkoztunk.

2003-08-24T14:40:00.000+02:00

Magányos vasárnapnak indult néhány könyvvel, egy kis tanulással, de reggel hirtelen fordulatot vett, amikor V-vel találkát egyeztettünk. Nagyon szeretek vele lenni. Nem tudok ráunni a társaságára. Ma is annyi bolondságot csináltunk: sütit ebédeltünk, csacsogtunk, frissen csavart grapefruit levet ittunk, nézelõdtünk és eltévedtünk a Mammutban, miközben a parkolót kerestük.
Ma én próbáltam ruhát. Egy farmer tetszett meg, de a hátsó zsebek nem jó helyen voltak, mert nem tetszett benne a popsim. Szerintem a zseb túl nagy volt és lapos segget csinált. V ezzel nem értett egyet. Miután alaposan szemügyre vette a kérdéses testrészt, azt mondta, hogy neki tetszik. A nacit végül nem vettem meg, mert egy feszülõ farmer legyen tökéletes.
Az eltévedés viszont nagyon muris volt. Már amikor mentünk be annyira jól memorizáltuk a helyet, hogy amikor ismét kerestük a káoszban nem találtuk meg. A káoszt tovább fokozták a táblák és a zsákutcák. Majd szõke nõsen - pedig csak én vagyok szõke - belefutottunk egy pasiba, aki elõször próbált átküldeni minket a másik parkolóba, majd elmagyarázta, hogy ahol most vagyunk az a -1 szint, de menjünk két szintet feljebb és akkor megint a -1-en leszünk, ahol parkoltunk. Nagyon hülyén nézhettünk rá, mert elmagyarázta, hogy "ott a lift és a P1-es gombot nyomják meg!" A lényeg, hogy kikeveredtünk a Mammut labirintusából.
Ezer apróság történt, amitõl még mindig jókedvem van, de annyira egyszerûek, hogy leírni sem tudom, csak nevetni rajtuk.

2003-08-24T10:02:00.000+02:00

"Szerintem minden fájdalomnak van értelme, s addig fog fájni, amíg az ember meg nem tudja, hogy mi az az értelem, s nem tesz valamit az életével a probléma megoldása érdekében. Hiszen a fájdalom attól van, mert valamit csinálunk, amit jobb lenne nem megtenni, vagy valamit nem teszünk, amit jobb lenne megtenni. Szerintem akkor nagyon hülyék vagyunk, ha inkább fájunk, mintsem hogy megtegyük azt, amit kell, vagy ne tegyük azt, amit nem kell.
Az elsõ pszichoszomatikai szabály, ami eszembe jut, az az, hogy ha valaki nem akarja érezni az érzéseit, akkor a testét fogja érezni. Ha nem akarom érezni azt, hogy mérges vagyok, akkor valamim fájni fog. Ha nem akarom érezni, hogy szomorú vagyok, ha nem akarok sírni, akkor valamim fájni fog vagy beteg leszek. Tehát rengeteg betegség s fájdalom azért keletkezik, mert nem akarjuk érezni az érzéseinket."
/Feldmár András/

Fáj a térdem.

"Egyszer elképzeltem, hogy ha például így vagy úgy élem az életemet, akkor az életem bevisz egyfajta betegségfelhõbe, körülbelül úgy, mintha egy pilóta a gépével együtt egy viharfelhõbe kerülne. Ilyenkor csak egy hülye pilóta menne tovább ugyanabba az irányba, hiszen akkor egyre rosszabb helyzetbe jutna. Szerintem, amikor az ember észreveszi, hogy valami nagy baj van a legjobb döntés az, hogy megváltoztatja az élete irányát, s akkor valószínû, hogy kikerül abból a viharfelhõbõl, amibe belement. Aztán repülhet tovább, egészen addig, amíg egy másikba nem kerül. Szerintem minden betegség, minden fájdalom arra kér minket, hogy változtassuk meg az életünket. A kérdés az, hogy hogyan. Néha akkor is változtatni kell, ha nem is tudjuk, hogy hogyan, mert elég volt úgy ahogy van."
/Feldmár András/

2003-08-23T21:59:00.000+02:00

Fontos kérdés: Mellette - lehet akárki: szeretõ, szülõ, férj, barát, ismerõs - távolodom-e önmagamtól, vagy közeledek önmagamhoz?

2003-08-23T19:55:00.000+02:00

Judittal pillanatok alatt meg tudjuk gyõzni egymást, hogy cukrászdába - még mindig az a régimódi, olcsó, ahol nagyon finom az összes süti - menjünk és utána tanácstalanul állunk a hûtõ elõtt, hogy mit is együnk. Persze a végén somlói lesz, rengeteg tejszínhabbal és keserû csokiöntettel. Ez ott így normális.
Én utána elmentem megnézni a parádét. [Megint egy életemben elsõ.] Kicsit sajnáltam, hogy egyedül voltam, mert táncikálni és bolondozni egyedül vagy idegenekhez csapódva nem a legjobb mulatság. Annyira tetszett, hogy az emberek mosolyognak és vidámak. Máskor, ha az ember az Andrássyn végigsétál alig lát egy-két mosolyt. Ma viszont mindenki mosolyogott és boldog, talán kicsit bolond is volt. Áltathattam magam azzal, hogy én teljesen normális vagyok. ;)
Annyira szeretnék, többek között, egy digitális fényképezõgépet, akkor én is képes blogot csinálnék és nem írnék. Van amit sokkal jobban meg tudok õrizni képekben, mint szavakban. Ahogy járkáltam egy csomó képet csináltam, amiket a fejemben õrzök, de az idõ múlásával sajnos elhalványulnak: utcaseprõk a táncolók között, ablakban tomboló tizenévesek, a dübörgõ zene ellenére az apja karjaiban békésen alvó kisgyerek arca és regeteg mosoly. [Szép - nekem szép - férfitestet sajnos nem láttam, gondolom akik ilyennel rendelkeznek magukon tartották a pólójukat.] Azt hiszem, hogy a legkedvesebb az a kép, amin egy öreg bácsika ül egy kempingszéken, ölében egy papírdoboz, sötétbarna, széles ragasztóval áttekerve és a doboz teteje a melléhez van hatjva. A dobozt belül négy részre osztották és piros mézeskalácsszívek voltak benne tükörrel. Olyan szépek voltak azok a szívek, tökéletesek, a bácsika ráncos arca pedig olyan kedves volt, ahogy rám nézett. Valahonnan ismerõs volt õ is és a szívek is a dobozban.

2003-08-23T11:13:00.000+02:00

A gyermekvárás idõszakában izgalmas feladat a gyermeknek nevet találni. A szülõk lázasan keresgélnek figyelembe véve divatot, vezetéknevet, jelentéseket, felmenõket és régi szerelmeket... Néha viszont magunk választunk nevet magunknak és csak azután tudjuk meg, hogy...

"The name Myreille creates a dual nature in that you can be very generous and understanding, but you can also be so candid in your expression that you create misunderstanding. You struggle with the requirement to soften your expression with tact and diplomacy and to consider the feelings of others. Difficulty in accepting advice or admitting that you may have made a mistake causes you to appear to be stubborn and set in your ways. Thus, you have too often created the wrong impression, and friendships have suffered. This name does offer creative talent where there is the opportunity for ingenuity and originality. You have a tendency, at times, to have too many ideas on the go, and thus your efforts are scattered and many things do not reach completion. You are inclined to do to excess the things you like to do. You have very intense feelings and find it difficult to maintain stability and happiness. If you allowed it, temper and self-pity could be problems. Tension could cause nervous disorders, or centre in the head bringing weaknesses in the eyes, ears, sinuses, or teeth."

2003-08-23T09:28:00.000+02:00

Arcomon még ott van a kispárnám minden gyûrõdése...

2003-08-22T22:17:00.000+02:00

Elmentem táppénzen lévõ barát látogatására, majd két filmet is sikeresen végignéztem. Az elsõ a Terminátor3 volt. Háááááááááááááát... a terminátornõci nagyon vadállat [legalábbis nekem bejövõs], de volt egy pont, amikor azt hittem, hogy ha még egy autó felrobban, vagy még egy ház összedõl, akkor röhögõgörcsöt kapok. Egyébként volt olyan érzésem, hogy most akkor vége a filmnek és mintha a stáb is így gondolta volna, mert õk is majdnem befejezték, de valószínûleg jött a pénzügyes és szólt: "Hé, fiúk! Van még zsé, robbantsatok fel és lõjjetek még szét valamit!"
Persze, amit a jövõrõl és a jövõ befolyásolásolásáról mondd, az igaz, igaznak érzem. Valahogy ezt érzem, hogy minden egy irányba visz, bármennyire is tudom befolyásolni az utam. Az utamat választhatom meg, de bármerre megyek, menekülök, futok [bárhová vagy sehová] ugyanoda fogok jutni.
Utána viszont valami könnyed kellett There's Something About Mary, azaz Keresd a nõt! Aki nem más, mint Cameron Diaz. A film legütõsebb mondata: "A fenébe Brettel, hisz van egy vibrátorom." Errõl pedig az jutott eszembe, hogy ha a mindent nem kapom meg egy férfitól, akkor egyet-egyet elveszek más-más férfitól. Ebbõl egyetlen következtetés lehet levonni: Bolond vagy, kicsi Myreille.

A hûtõben kis cetlik vártak. Szerencsére nem olyan, hogy "nincs itthon paradicsom" vagy "üres a margarin doboza", hanem túrórudi és joghut Myreillejéééé felírattal. Jó így hazajönni.
Szilva és alma fahéjas cukorral: Élni tudni kell! :)

2003-08-22T15:19:00.000+02:00

Vannak emberek, akiket sohasem láttam, mégis, ha rájuk gondolok, akkor egy-egy kép tapad hozzájuk. Az egyik: egy fiú ül a lépcsõn kezében fél liter zacskós kakaó és kifli. Párás reggelen a felkelõ napot nézi. Nem látom az arcát, de érzem, hogy szíve nehéz. [Ez kb. egy évvel ezelõtti kép, a fiú mesélte el akkor, aki azóta megnõsült és boldog családjával. Nem tudom, hogy miért jutott ez eszembe.]

2003-08-22T14:26:00.000+02:00

A tegnap estérõl még mára is maradt és egész nap elkísér valami boldog üresség. Amikor ilyen vagyok, akkor a férfiak valahogy másként néznek rám, többet mosolyognak és hiába bújok a könyvem mögé, akkor is megszólítanak. Én viszont illékony vagyok és megfoghatatlan. Nekik csupán egy tovatûnõ mosoly...
Néha van az úgy, hogy az ember nagyon szeretne egy dobozt és mindent megtesz érte. Azután, amikor végre megszerzi rájön, hogy a doboz üres és valaki kizabálta belõle a csokoládét, néha saját maga. Ilyenkor olyan könnyû eldobni az üres dobozt. Ma a munkahelyemen a konyhában találtam egy dobozt és benne egy csomó mentolos étcsokit. Rávetõdtem, de persze elõtte illedelmesen megkérdeztem, hogy vehetek-e belõle.
Az egyik ház bejáratánál egy idõs bácsi éppen üveget cserélt egy ablakban, a járdán kisebb, nagyobb üvegdarabok hevertek. Az egyik nagyon megtetszett. Régen elképzeltem egy lámpát, aminek festett üveg lenne minden oldala, de még sohasem csináltam meg. A járdán fekvõ üvegdarab pont olyan volt, mint amilyet elképzelt lámpámba tennék. A bácsika örömmel adta nekem, sõt még kicsit igazított is rajta, nehogy elvágja a kezem. Egyre jobban szeretem ezt a várost.
A piacon apró almát vettünk. Én elõször azt hittem, hogy savanyú nyári alma, de mézédes [és olcsó]. Az hiszem, hogy megint jönnek az alma- és csalántea-napok. Jót fog tenni a testemnek. [Most nagyon sokat adnék azért, ha el tudnék menni futni.]

2003-08-21T21:01:00.000+02:00

etanh

Mese..., Legenda...

Új alapokat rakna, minden új napból,
de remeg a keze és az út mindig ahhoz
a barlanghoz vezet,
ahol csak úgy lát ha maga elé néz,
és csak úgy halad elõre, ha lépéseit elõre gyártja
így közeledve a sötétség mélyén pislákoló világossághoz.

Egyre gyorsabban fut versenyt magával,
de a gyõztes a fény elõtt mindig megtorpan,
mert a váratlan' jött csoda a nyakába szakad,
hatalmas vihart kavar, és a porral együtt
tudás megy a szemébe, és mire végre kipislogja,
a könnyek a porban új alapokat raknak.

Így hát körbenéz és fáradtan az elõbbi versenyfutástól
térképet tüsszent a sivatagi porba,
és magához veszi az egyetlen utat,
és egy barlang szájához érve receptet cseppent,
ezzel is támogatva ingatag óvatosságát,
és persze gyakran pislogva színezi meséjét,
és már majdnem megnyugodna, amikor észreveszi,
hogy a sötét falon csak a fény hiánya imbolyog,
ahova ijedtében egy fortyogó kaput pislogott.

És ekkor hirtelen hátat fordít,
kimegy a szabadba
és a napsütés sátra alá bújva,
ezeket a dolgokat írja...

2003-08-21T20:58:00.000+02:00

Éhes lettem. Persze ez nem meglepõ, mert régen volt, amikor Ytse-ve burgonyafõzeléket ebédeltünk, sõt még fagyit is kaptam. De most már nem eszek semmit, jó ez fogyókúrának, ami amúgy is nagy sláger a "munkahelyemen", ahova én nem tudok és nem is akarok rendesen beilleszkedni. Tudom, hogy csak egy, vagy két hónapról van szó és utána valószínûleg vége. A csajok viszont lenyûgözõen kedvesek velem és minden merevségemet feltörik a végén. (Az egyik még munkakeresésben is segítséget ajánlott.) Azt tervezgetik, hogy mehetnénk együtt futni a Margitszigetre - Reggel annyira sikeresen befenyítettem a térdemet az orvossal, hogy azonnal bírta a lépcsõket és nem hisztizett mindenféle visszacsuklással. Oks, nem poénkodom el. - és tisztára olyanok velem, mintha három éve és nem három napja dolgoznánk egy helyen. Bár lehet, hogy három év után gyilkolnánk egymást.
Legalább ezer gondolat jár a fejemben: angol nyelvtanfolyam, leánybúcsú, esküvõ, parádé, Mars, esõ, Mennyei Próféciák, munka, somlói, Új Zéland, anya...

Próbáltam félszívvel szeretni, de nem megy, abba belerokkanok. Próbáltam félszívvel tenni dolgokat, de nem megy, abba is belerokkanok. Csak teljesen és egészen megy. Szeretni is, élni is és meghalni is.

2003-08-21T19:43:00.000+02:00

Kék üveggömb

Gyönyörû napra ébredtünk. A mandulafa fehér menyasszonyként pompázott a piros tulipántengeren, amelyet egy-egy nárcisz-sziget tarkított. A hegyeken a fû friss zöld volt. Minden sarjad. Tudtam, hogy különleges nap ez a mai, mert ma Dávid nekem varázsol. Megígérte. Mindig elzavart a mûhelybõl, hiszen õ már nagyfiú, én pedig kislány vagyok. Kislány, akinek a konyhában a helye. Reggel gyorsan megetettem a csirkéket és behoztam a tojásokat, majd megmostam az arcom és újrafontam a hajam. Mindig kicsinosítom magam, ha a mûhelybe megyek, mert ha egyszer nagy leszek, akkor majd én is menyasszony leszek, Dávid menyasszonya.
A mûhelyben már lobogott a tûz és én minden lendületemtõl megfosztva félve kukucskáltam be az ajtófélfa takarásából. És láttam a csodát. Az üveg izzott, folyt, szaladt. Amikor Dávid észrevett, rám mosolygott, nem zavart el, majd nagy levegõt és fújta, fújta az üveget. Én pedig bámultam õt. Õ volt az én varázslóm. Vele mindig csinosnak érzem magam, hiába csúfolnak az osztályban az orrom miatt, vagy azért, mert néha-néha elmerengek a pillangók táncán. Dávid mellett mindig ott volt az a biztonság, amit régen anya ölében éreztem.
Nem mertem beljebb osonkodni a mûhelybe. Örültem, hogy ott lehetek és láthatom az üveg varázslatát. A fúvóka végén egy kékes-sárgás gömb izzott, ragyogott és ahogy a vízbe merült fehér pára emelkedett a mûhely fekete plafonja felé. Kicsivel késõbb Dávid odalépett hozzám és a kezembe tette a kék üveggömböt. Alig mertem megfogni. Törékeny volt és gyönyörû. A szivárvány táncolt a falán.
Boldog óvatossággal rohantam vele. Istenem, csak óvatosan, olyan törékeny. Féltettem a kincsemet. Úgy éreztem, hogy egész életemben erre vágytam és most a kezemben van, az enyém. Nem szabad eltörnöm, nem szabad elengednem. Vigyáznom kell rá, szeretnem kell.
Hónapokig vigyáztam rá. Elmúlt a tavasz és beköszöntött a nyár. A forróság sárgára szárította a zöld fûszálakat. A nagy fûzfa árnyékában heverésztem és a gömböm meséjét figyeltem, álmodoztam. Amióta megvolt a kék gömböm azóta tudtam, hogy a jövõ szép lesz és a változás mindig jó, még akkor is, ha fájdalmas. Az üveg is a lángokban megolvad, alakul és soha nem marad állandó. Tudom, mert Dávid mesélte, hogy az üveg nem is szilárd, az csak káprázat. Az üveg folyik csak nagyon lassan. Nincs miért sietnie. Van ideje.
A kék üveggömbön keresztül néztem a felhõket, a fákat, a folyót, majd a gömbben megjelent Dávid kedves alakja. Nagyon meglepõdtem. Nem szólt semmit, csak leheveredett mellém és kedves mosolyával türelmesen nézett. Én pedig továbbra is szemem elõtt tartottam a gömböt. Dávid volt benne, a világ kacagva elferdült. Nekem szebbnek tûnt.
Mélyrõl és keservesen sírni kezdtem, amikor arra kért, hogy törjem össze. Hát hogyan törhetném én össze ezt a gyönyörû gömböt, ami annyi boldogságot hozott, annyi meleg percet. Én vigyázni akarok rá. Vigyázni, mert fontos. "Törd össze!" - ismételte határozottan. "Nem! Nem!" - sikítottam és rohanni kezdtem. Még gyalog is nehéz volt a nagy köves úton haladni és apró lábam, meg-megcsúszott a köveken, de én csak szaladtam. "Fuss!" - követett hangja és a mondatban rejtõzõ fájdalom csak a minap talált meg, amikor a Dávid sírja mellett álltam. Évtizedek percei szaladtak le a homokórákon és én is öreg vagyok már. Meglepett, amikor ismét Dávidról hallottam. A fia üzent - Istenem, az apját látom benne. -, hogy meghalt az apja és hagyott nekem valamit. A temetésen kaptam meg a fa dobozt, benne a sok-sok szalma között a kék üveggömböm. Sértetlenül, ám fényét elvesztetten.
Nagyok voltak a kövek és én megcsúsztam. Esés közben csak arra bírtam gondolni, ha a nagy kövekre esik, akkor összetörik. Összetörik az én gömböm. Az én kék üveggömböm. Az én varázslatom. Testemmel védtem. Az éles kövek felsértették hátamat és a térdemet, de a gömbömet megmentettem. A szivárvány még mindig ugyanúgy táncolt rajta, de valami megváltozott. Nem a gömb veszített szépségébõl, nem a vérem csúfította el, hanem én változtam.
Lementem a folyópartra és szívem minden szeretetével és lágyságával a vízre tettem. Legyen vele, aminek lennie kell. Dávid össze akarja törni, én meg akarom védeni. Összeszoruló szívvel néztem, ahogy egy-egy vadabb hullám feldobja az én kék üveggömbömet és féltem, hogy egy kõnek ejti. Amíg láttam a kék üveggömbömet, addig úszott, dacolt a veszéllyel és csillogott rajta a napfény. Egyszerre voltam boldog és egyszerre fájt valami, ott legbelül. Édes volt a remény, hogy Dávid egyszer újra a kezembe teszi azt a kék üveggömböt. Úgy engedtem el, hogy közben kinyújtottam felé a kezem és elkezdtem hinni az örök dolgokban.

2003-08-20T23:14:00.000+02:00

"Egyedül vagyok teljesen egyedül, senki sem támad, senki sem menekül..." /PUF/ Megint egy kihagyott PUF koncert. Õszintén szólva elrettentett a tömeg, ami a lépcsõn próbált feljutni és fájt a lábam és nyügös voltam és otthon akartam lenni. Megint egy visszafelé mesélt nap. Ültünk a rakpart lépcsõin és bámultuk az égbõl ránk hulló színes csillagokat. Kicsit távoli volt. Nem estek rám a csillagok, pedig én olyan szívesen elkaptam volna egyet. Szomjazom a jót és a kedveset.
Volt igazi tûz is. Éppen elõttünk, ahonnan fellõtték a petárdákat, begyulladt valami és csak égett, égett. Nem az égben, hanem még lenn durrogtak és szikráztak. Az oltást egészen lassan kezdték meg szerintem, bár biztos kevés aggódásra adott okot, hogy a tûz a Duna közepén, egy vas uszályon ütött ki.
A Duna-parton sétáltunk, amikor észrevettem N-t. Tudtam, hogy két napot Bp-en tölt, de mégse hívtam találkozóra, magam sem tudom, hogy miért. Amikor megláttam, akkor elbizonytalanodtam, hogy valóban õt látom-e, ezért felhívtam. Végül remek poén kerekedett, ahogy a háta mögött állok és telefonálunk. Amikor felfigyelt a turpisságomra, akkor felugrott, szinte a nyakamba, majd ölelt végtelen szeretettel. Én pedig csak álltam ott kissé lemerevedve, mert ritkán örülnek nekem ennyire és mi csak eddig - ha jól emlékszem - háromszor találkoztunk. Közös bennünk, hogy ugyanahhoz az emberhez köt mindkettõnket végtelen barátság. Azt hiszem, hogy az idõnek egy-egy ilyen lélekbarátságban nincs szerepe. Mindig volt és mindig lesz.
Megint megerõsödött bennem, hogy aminek meg kell történnie, az megtörténik. Pl. ez a találkozás. És ami nem megy, azt nem szabad erõltetni. Az élet egyszerû. Tudom. Csak néha nagyon fáj. Mint most.

Ha nem ígér semmit, akkor nem várok, üres vagyok. Ha csak lerázás szinten is ígér, akkor én számítok rá, még akkor is, ha kézzel-lábbal tiltakozom az ígéret ellen. Olyan jó lenne, amikor az ész belátta, hogy nincs már mit remélni, akkor a szív ürülni tudna. Úgy, mint ahogy a homokot kirázom a cipõmbõl... Néha sokkal jobban fáj egy másik arcon végigfutó könnycsepp, mint a sajátom.